2010. január 25., hétfő

Újabb karkötő készült

Most, hogy újra elkezdtem a gyöngyeimet nézegetni, válogatni, újabb ötletek születnek. Itt a legújabb karkötő, heringfűzéssel készült, matt és ezüstközepű kásák és csavart szalmák felhasználásával. Csak nagyon nehéz ilyenkor már fotózni, éjszaka, villanyfénynél, vakuval. De azért itt-ott talán visszaadja a szép csillogást.

Megy a meskára!

2010. január 24., vasárnap

Fejezzük be együtt

Iglice játékra hívott mindenkit, akinél találhatók UFO-k (unfinished objects - befejezetlen dolgok). Szerintem kevesen mondhatják el magukról, hogy náluk nincs. És így tényleg, ha már benevezünk a játékba, van motiváció. Én most kezdtem hozzá a hétvégén.
Még december elején, a keceli kézművesbemutatón egy kedves ismerősöm szerette volna megvenni az egyik karkötőmet, de sajnos túl nagy volt a csuklójára. Mivel nem szeretek már kész dolgot szétszedni és alakítani (mert hiszem, hogy mindegyik egyszer megtalálja a maga gazdáját), megígértem, hogy fűzök egy hasonló kisebbet. A megrendelő azt mondta, hogy nem sürgős. Na, nekem ilyet nem szabad mondani! (És azt hiszem, ő szegény azt úgy gondolta, hogy nem kell azonnal.) El is kezdtem már a rákövetkező héten, kicsit fűztem, aztán letettem. Karácsony előtt néhány nappal megkérdezte, hogy esetleg...? Mondtam, sajnos nincs még kész, de igyekszem vele. Aztán múlt héten rámkiabált Iglice oldaláról a Fejezzük be együtt! felirat, és megfogadtam, a mostani hétévégén befejezem. Így is lett. Holnap utazik egy kedves kalocsai óvónőhöz.

A legközelebbi egy december közepe óta félben lévő zsepitartó lesz.

2010. január 23., szombat

Ostoros kalács

Ma megint elkényeztettem a családot, tegnap este kocsonyát főztem, ma a finoman illatozó és előírásszerűen remegő étket eljuttattam anyuéknak és keresztanyámnak is. Szerencsére kb. 300 méteres körön belül vannak mindannyian.
Aztán ma délelőtt még ostoros kalács sütésére is vetemedtem, mégse mondta senki, hogy ilyen többet ne forduljon elő. Receptje a Kalocsa melletti Bátyáról származik. És hogy legyen kedvetek elolvasni a leírást és el is készíteni, rögtön ide fel is teszem a kész mű fotóját (ez a mézes - akarom mondani kakaós - madzag).

Hozzávalók: a tésztához: 3 tojás sárgája, 4 dl tej, csipet só, 6 dkg cukor, 2 evőkanál étolaj, 5 dkg élesztő, 60 dkg liszt; a krémhez: 20 dkg margarin, 2 vaníliás cukor, 20 dkg porcukor, 3 evőkanál kakaópor.
A tejből kb 1 decit meglangyosítok, és kis cukorral megfuttatom benne az élesztőt. A lisztet az élesztővel és a többi hozzávalóval jól összedolgozzuk (én a kenyérsütő gépem tészta dagasztóját használom). Az eredeti leírásban már ekkor hat cipóra osztják a tésztát és úgy kelesztik, de én hagyom az edényben megkelni (kb. fél óra). Mikor megkelt, lisztezett deszkára (nekem Tupper lapom van) kiborítom, és akkor osztom hat egyenlő részre. Újra átgyúrom, kis cipókat formálok belőle, és egyenként elkezdem kinyújtani.


Minél vékonyabbra tudom elnyújtani, annál rétegesebb lesz a kalács, szóval legyen kb. 30 cm-es. A krémet az edényben késsel megjelölöm, hogy a hatodát vegyem csak ki, mert eleinte úgy jártam, hogy vagy sok krém maradt a hatodik cipóhoz, vagy kevés. Az egyhatod krémmel megkenem a tésztát...


majd feltekerem.


És ezt megcsinálom mind a hat cipóval, majd három-háromból két kalácsot fonok. Tepsibe teszem, és még a tepsiben fél órát kelesztem. A tetejére az eredeti recept tojássárgáját ír, de én a kimaradó tojásfehérjék egyikével szoktam megkenni.


Majd előmelegített sütőben 35-40 perc alatt megsütöm.


És ez ma szinte az utolsó morzsáig viharos gyorsasággal el is fogyott.

2010. január 22., péntek

Melyik név a jó név?

Mindig kicsit irigykedtem (ez nem is jó szó rá, mert nem szoktam senkitől semmit irigyelni), vagy inkább vágyakoztam utána, hogy nekem is legyenek a foltvarrott dolgaim megjelölve, mintegy márkanév kis szalagon, belevarrva a neszesszer, a táska vagy bármi más oldalába, belsejébe. Azt már kiderítettem, hogy létezik egy úgynevezett transzfer papír, lézernyomtatóhoz is és tintasugarashoz is, amire ha rányomtatom a kívánt logót, szöveget, akkor rávasalható az anyagra, szalagra, stb. Elkezdtem böngészni a netet, de mivel nem volt senki, aki irányt mutasson, tanácstalan voltam.
Mígnem aztán egyik blogger oldalára írt bejegyzésem után egy kedves meskás kézműves társam, fércművek jeletkezett, hogy neki van, és szívesen küld kipróbálásra. (Ajánlom közben sok szeretettel Judit meskás boltját és blogját is.) Múlt héten megkaptam, ma volt lehetőségem felhasználni, majd szalagra vasalni.
Így néznek ki:

Még igazán nem tudom, melyiket fogom választani, mert mindkettő tetszik.

2010. január 20., szerda

Egy örökifjú művész

Cséri Lajosnak, Magyarország egyik legjobb éremművészének - nem mellesleg sármos öregúr - nyílt ma kiállítása Kalocsán az Iskola Galériában. 2006-ban már volt ugyanitt egy közös kiállítása unonaöccsével, Oláh István festőművésszel. Akkor is én terveztem és készítettem számukra katalógust a kiállításra, és ez alkalommal is.

Most önálló kiállítása nyílt az érmekből és kisplasztikáiból. Ezzel a katalógussal foglalatoskodtam a múlt hét második felében és a héten, tegnap lett kész. Nagy öröm volt számomra a munka, és a mai személyes találkozás.



Bogár



Ő Bogár, a rettenthetetlen házőrző, most éppen a cserépkályha mellett múlatja idejét, éli a nehézsorsú kutyák mindennapjait... Csak rá kell nézni...

2010. január 17., vasárnap

Gyöngyöztem

Amióta Kecelről hazajöttünk (lásd korábbi bejegyzésem), azaz december eleje óta nem vettem elő a gyöngyeimet. Vagyis elővettem, nézegettem, visszacsomagoltam. Decemberben a karácsony előtti sok munka bent a munkahelyen, itthon pedig a meskás rendelések, a családtagok és a barátok karácsonyi ajándékainak készítése, szóval nem volt idő a gyöngyökre, pedig nagyon sok ötlet és minta van, amit meg akarok fűzni. És ma végre eljött a nap, és újra szöszmötöltem kicsit a gyöngyökkel, melynek az eredménye ez a karkötő lett.

Farsang van

Több receptet is letöltöttem mostanában a netről, mert valami újdonságot szerettem volna készíteni. Egyik ilyen volt, amit Limara oldalán találtam, a pántlikás csörögefánk repectje. Limaránál egyébként hosszú-hosszú ideig el tudok szöszölni (már így virtuálisan), annyi finomságot lehet találni, és amit eddig kipróbáltam, az mind nagyon jól sikerült, úgyhogy ez itt a reklám helye, oldalát ajánlom minden blogolvasómnak.
Azt is be kell vallanom, hogy fánkot eddig nem sütöttem, egyszer próbáltam azt a hagyományos csörögét, de inkább ne is beszéljünk róla... Amit pedig mi itt szalagos fánk néven ismerünk (kerek, a közepén mélyedés van, és az oldalán körben világosabb csík), azt szinte kéthetente sütött volt anyósom, és olyanok voltak a fánkjai, ami a nagykönyvben meg van írva. Szóval, ő bőven ellátott minket, kicsit már meg is untuk. A receptjét és az elkészítési módot azonban nem osztotta meg velem, mindig azt mondta: á, kunc ez! (Kunszt, aki nem értené, szóval ez azt jelentette, ne is fogjak hozzá, ez olyan nagy művészet. Ezt mondta a házi húzott rétesre is, aztán egyszer olyan csakazértis hangulatban olyan rétest sütöttem, hogy az apu a sokadik szelet és hosszas szuszogás után csak annyit mondott: "na, ez aztán rétes!")
De kicsit elkanyarodtunk a fánktól. Amikor Limaránál megláttam a fotót és a hozzá tartozó receptet, rögtön eltettem, és fogadtam, amint lehet, megsütöm. Tegnap jött el ennek az ideje, és az egész család nagyon elégedett volt.

Íme az általam sütött fánk, eredeti receptjét itt találhatjátok. Kicsit sokalltam, de én is elkészítettem az írt 1 kg lisztből, és tényleg nagyon sok lett belőle, két hatalmas tállal. Legközelebb nekünk - azt hiszem - elég lesz a fele mennyiség is.
Ettük porcukorral, de házi őszibarackdzsem és  a bodzalekvár is nagyon illett hozzá.

2010. január 10., vasárnap

Mogyorótorta

Évek óta szép termést adnak a kerti mogyoróbokrok. Sajnos, az idén az egyik a fáskamraprojekt áldozatául esett. De még így is szép mennyiség gyűlt össze, kis zsákokban lógnak a garázsban héjastól, megpucolva pedig a spájz polcán. S bár használok belőle, mégis halmozódik. Egy ideje bújom a gasztroblogokat, mogyorós recept után kutatva, aztán valamelyik nap az egyik kedvenc oldalamon, a Macikonyhán ráakadtam egy nagyon-nagyon mogyorós süteményre, Moana mogyorótortája néven. (Az eredeti receptet megtaláljátok ezen a linken: http://macikonyha.blogspot.com/2008/10/moana-mogyortortja.html )
Ma megsütöttem:


És úgy döntöttem, a minimálváltozatot készítem. Az eredeti receptben a mogyoró le van bőrözve és megpirítva, de annyira ki akartam próbálni, hogy erre már nem fordítottam időt, és meg akartam tudni, hogy a minimálváltozat mennyire jó, hogy ha sürgősen kell, szabad-e így is vendégek elé tenni. Hát szabad!
Nagyon finom lett!
Nem sok minden kell hozzá, de azokból jó sok!
Hozzávalók:
10 db tojás, 50 dkg darált mogyoró, 37,5 dkg cukor, 2 vaníliás cukor, 1 sütőpor, 1 evőkanál zsemlemorzsa. Nem tévedés, liszt nem kell hozzá!
Ledaráltam fél kiló mogyorót. 5 egész tojást és ötnek a sárgáját habosra kevertem a cukorral és a vaníliás cukorral. A sütőport összekevertem a zsemlemorzsával, majd a tojásos cukorhoz adtam a darált mogyoróval együtt. A kapcsos tortaformába sütőpapírt szabtam, előmelegítettem a sütőt kb. 7-es fokozaton. Az eredeti recept 170 fokot ír, de az én sütőmön 10 fokozat van, és nem tudom, melyikhez tartozik a 170, így saccoltam. Ezután kemény habbá vertem az öt tojás fehérjét, és a mogyorós-tojásos masszába forgattam óvatosan, de alaposan, hogy szépen fellazítsa. Majd beleöntöttem a tortaformába, eligazítottam és a sütőbe toltam. 50 percet írt a recept, de valószínűleg a 7-es fokozat nem volt 170 fok, mert nekem 50 perc után még ragacsos volt a közepe, ekkor egy kicsit feltekertem a sütőt, ahelyett, hogy türelmesen vártam volna, ezért egy kicsit sötét lett a teteje, de néhány perc múlva visszavettem, és inkább még vártam 10 percig. Szóval, nekem egy óra kellett a teljes süléshez.
Nagyon finom lett. Maradt a múltkori finomdiósból krémem, próbaként kentünk az egyik szeletre azt is, de nekem házi, finom darabos őszibarackdzsemmel ízlett a legjobban.
Legközelebb talán lesz türelmem, és megpirítom a mogyorót, vagy nagyobb faksznit kerítek a díszítésnek. De azt hiszem ez a mostani díszítés nélkül is, pirítás nékül is igen hamar el fog fogyni!

2010. január 9., szombat

Újabb neszesszer készült

Ma, miután a szokásos hétvégi házimunkákkal végeztem, főzés, mosás kész, a lakás rendben, hogy ne legyen akkora rend, ismét előpakoltam az anyagokat. Karácsony előtt kissé már eluralkodott a lakásban a jótét rendetlenség, ágyon, íróasztal szélén, széktámlán, ebédlőszéken, cserépkályaha padkán, varrógép mellett kisebb nagyobb anyagkupacok, csíkok, gyöszök, szöszök, cérnák, ollók, jelölőfilc, és nem is sorolom tovább... Csak hogy mindig minden kéznél legyen... Aztán karácsony előtt úgy egy héttel összepakoltam. Annyira legalábbis, hogy két-három kupacba (de igazán csinos, rendes kupacba) összehajtogattam az anyagokat, így várták, hogy majd most az ünnepek után ismét az övék leszek és ők az enyémek.
És most, hogy a korábban említett könyv nagyjából kész, már két napja nézegetem az anyagokat, szinte szólongattak, hogy mi lesz már?!
És ráadásul tegnap betekert a fene (ordasi mondás) egy turkába, ahol nagyon szép lakástextilek voltak. Mindig nagyon fogadkozok, hogy addig nem veszek már újabb "rongyokat", amíg legalább egy részét el nem használom az itthon lévő kb. 26 zsák (lehet, hogy több is) anyagnak, de csak nem bírtam ki.
És erre leltem:


Két darab, nagyon jó minőségű angol anyagból varrt bélelt(!) függöny. Rengeteg anyag, kétszer! A belseje is felhasználható béleléshez, hátlapozáshoz, szatyrot varrni belőle, stb. Szóval, amit láttok a képen, azt zsákmányoltam ma. És már bele is mártottam az ollót! Találtam hozzá különböző színű kordokat, először egy neszesszert varrtam, összekombinálva egy szürkészöld bársonnyal.
Ilyen lett:

Hamarosan megy a meskára!

2010. január 8., péntek

(Majdnem) kész van!


Igen, ez már egy bekötött példány! Igaz, még csak munkapéldány. De elkészült! Még nem biztos, hogy a borítója ilyen marad, de arra jó egy ilyen munkapéldány, hogy lássuk, mi tetszik, és mit csinálnánk másként. És nem már akkor, amikor a néhányszáz példány ott van becsomagolva. Ez már teljesen olyan, mint az eredeti. Belül is egy oldal híján teljesen kész, még rám vár egy feladat, megírni az elejére az ajánlást a könyvhöz. És még egyszer átolvasni, odafigyelni minden vesszőre és kötőjelre, betűcserékre és az oldalak harmóniájára. És azért jó, hogy van már borítója, mert a valamiről el lehet mondani, hogy miért jó, és miért nem, lehet látni, nézegetni közelről és távolról, de a semmi helyére ritkán lehet azonnal a tutit odaképzelni.
Még Pálma is gondolkodik rajta, családi tanácsot tartanak a hétvégén élete párjával és a fiúkkal, és még én is szabadjára engedem a fantáziám, hátha valami jó ötlet még eszembe jut, de meg kell mondanom, hogy nekem (és szerencsére Pálmának is) már így is tetszik! Remélem, a jövő héten minden apró részlet a helyére kerül, hogy végre az olvasók is megismerhessék ennek a nem mindennapi útnak a történetét, és átélhessék a szerző sorain keresztül ezt a csendes honfoglalást.

2010. január 4., hétfő

Csendes honfoglalás...

...lesz a könyv címe, melyen kisebb-nagyobb megszakításokkal két hónapja dolgozok. Horváthné Raffai Pálma az írója, nekem "csak" annyi dolgom vele, hogy számítógéppel könyvet formáljak belőle, képeket és naplóbejegyzéseket retusáljak és illesszek be, aztán korrektorként átnézzem még egyszer, majd ívekben kinyomtassam, öszevágjam és bekössem, hogy másoknak is élvezhető legyen.
Pálmának - szintén az én szerkesztésemben és kötésemben - tavaly jelent meg az első könyve, Drótszamáron Csíksomlyóra címmel, mely a 6. kerékpáros zarándokútjuk történetét meséli el, melyet fiával, Csabival jártak végig, több mint 1400 km krónikája Kalocsáról Csíksomlyóra és vissza 2008-ban.

A mostani könyv, mely a Csendes honfoglalás címet viseli (hogy miért, az kiderül a könyből), és ami remélhetőleg január végén jelenik meg, a két évvel azelőtti, 2006-os, a negyedik zarándokút története, melyben egy kicsit nagyobb kört írtak le, a történelmi Magyarország területén, csak néhány nagyobb állomást felsorolva: Kalocsa, Lakitelek, Karcag, Nyíregyháza, Gergelyiugornya, Munkács, Nagyszőlős, Túrterebes, Koltó, Dés, Kolozsvár, Szászrégen, Parajd, Gyergyófalu, Csíktaplocza, Csíksomlyó, Hargitafürdő, Székelykeresztúr, Gyulafehérvár, Csernakesztúr, Karánsebes, Orsova, Tekija, Galambóc, Dunavszki Raj, Pancsova, Belgrád, Péterréve, Ada, Zenta, Jánoshalma, Kalocsa-Meszesi Duna part. 2179 km kerékpáron!!!
Így ír Pálma a könyv legvégén: "Majd eltelik újabb pár nap, és nagyon-nagyon lassan kezdem elhinni, hogy tényleg befejeztük, és 2179 km kerékpározással hitet tettünk az összetartozásról és arról, hogy határ ide, határ oda, magyarnak lenni maga a csoda."

Szóval, ezért nem varrok mostanság, mert ezen a könyvön dolgozok. Már a finisben vagyok, holnap talán egy borító nélküli próbanyomás is kész lesz, akkor már kézbe lehet fogni, lapozgatni, és jöhet az utolsó korrektúra.
A borítót most tervezem, van a fejemben már elképzelés, holnap ehhez is hozzáfogok.

2010. január 1., péntek

Hagyományok, szokások évfordulókor

Tudjátok, mi az a bévöd (bőved) este? Ez a kérdés onnan jutott eszembe, hogy tegnap késő délután a szüleimnél voltunk, és amikor elbúcsúztunk, én boldog új évet kívántam, előre. Anyu, aki általában tudja, hogy melyik napon mit szabad és mit nem, szinte rémülten mondta, hogy nem szabad nőnek először kívánni, és különben is szilveszterkor kellemes bévöd estét kell mondani a háziaknak. De anyu egy picit előre rémüldözött. Itt ugyanis azt mondják - de ez újév reggelére-délelőttjére vonatkozik, nem pedig szilveszter estére -, hogy az nem szerencsés, ha nő jön az új évben először a házhoz, és ő kíván boldog új évet a ház népének először. Nem értem, hogy miért pont egy férfi hozza a szerencsét, de ha ettől nyugodtabb, akkor ma, amikor átmentünk, Tamás ment előre, és hangos boldog új évet köszöntéssel egy évre eljegyezte anyuék portáját a szerencsével. Szóval, tegnap megnyugtattam, hogy még egy nappal előrébb vagyunk, erre még nem vonatkozik a hiedelem.
Aztán ez a bévöd köszöntés... Utánanéztem, és egyik kultúrkörben a szentestét mondják bőved estének, több helyen viszont az év utolsó napját, amikor még egyszer az évben jól kellett lakatni a háznépet és a vendégeket. Azt sejtettem, mert a név is a bőséget idézi...
De ilyen, gyerekkoromtól elkísérő hiedelem az is, hogy szilveszterkor, de újév napján inkább nem szabad csirkét enni, mert az elkaparja a szerencsét, hanem malacot, ami megtalálja, kitúrja. Ezen is eddig sokat gondolkoztam, mert miért ne túrhatná el a malac a szerencsét és a csirke pedig kikaparja... Szóval, szoktam azért egy kicsit átdolgozni az itt élő szokásokat...
Ilyen még a pénz is. Anyu azt mondja, újév napján nem szabad pénzt kiadni. Aztán szintén rémüldözött, amikor vagy húsz éve egyik újév délelőttjén a köszöntés közben neki és apunak is pénzt csúsztattam a kezébe. De megmagyaráztam: ugye azt mondják, hogy amilyen az év első napja (talán hete), olyan lesz az egész év. Tehát, ha valaki a házhoz pénzt hoz az év első napján, az szerencse, mert akkor lehet, hogy a többi napon is érkezni fog a házhoz bőség, gazdagság akár pénz, akár más formában. Az ő részükről tehát ezzel semmi probléma. Én pedig, ha pénzt adok a szeretteimnek az év első napján, akkor az év többi napján is lesz annyim, hogy mindig tudjak adni belőle. És ez nekem is nagyon jó! Ugye milyen érdekes? Aztán ebben meg is nyugodtak, annál is inkább, mert úgy tapasztalták az eltelt idő alatt, hogy jól kigondoltam én ezt... működik!

Békés, boldog új esztendőt!

     Adjon az Isten
     szerencsét,
     szerelmet,  forró
     kemencét,
     üres vékámba
     gabonát,
     árva kezembe
     parolát,
  lámpámba lángot,
     ne kelljen
     korán az ágyra
     hevernem
kérdésre választ
     ő küldjön,
     hogy hitem széjjel
     ne düljön,
     adjon az Isten
     fényeket,
     temetők helyett
     életet --
     nekem a kérés
     nagy szégyen,
     adjon ugy is,
     ha nem kérem.
             (Nagy László)