2010. április 28., szerda

Ajándék egy ifjú hölgynek

Kedvenc virágboltomba tértem be a napokban egy csokrétáért édesanyám 79. születésnapjára. Katinak, a tulajnak tavaly varrtam egy mobiltartót, és elégedetten láttam, miközben a csokrot közötte, hogy már erősen viseletes ugyan, de még mindig az általam varrt ruhában díszeleg a mobilja. Látta, hogy rátéved a szemem, és rögtön mondta is: "nagyon szeretem", majd kért is, hogy a következő héten ballagásra mennek, és varrnék-e egy ifjú hölgynek egy hasonló tokot, csak a most dívatos türkiz színből, esetleg gyöngyökkel.
Ma elkészült.
Elég kalandos volt Kalocsán türkiz anyagot szerezni. Az összes boltot végigjártam, egyikben volt csak türkiz, az is tüll (nem is tudom, hogy kell helyesen írni), de ugye abból nem lehet ilyet varrni. Betévedtem tehát a turkákba, végül az egyikben sikerült egy türkiz lenes halásznadrágot találnom. Ugye, hogy megváltozott?

2010. április 26., hétfő

Papírzsepitartó - rendelésre

Rendelésre varrt zsepitartót fejeztem be ma este. A megrendelőm a Meskán látta egyik tartómat, és a minta megtetszett neki. A kikötés az volt, hogy a zsepitartó fehér legyen, kék és sárga filcvirágokkal díszítve.
Ilyen lett:


2010. április 25., vasárnap

Egy újabb...

...neszesszer készült, egy csodaszép nemistudommilyen anyagból.


Természetesen egy turkában leltem rá, függöny formájában, és azonnal beleszerettem. Gyönyörű finom színei, mintája és tapintása van, valószínűleg pamut és selyem keveréke, elég vastag szövött anyag. A hétvégén ez a neszesszer készült belőle.

Szent György Napi Vigasságok

Tegnap Baján voltunk egy kézművesvásáron, melyet a Magyarok Szövetsége rendezett egy általános iskola tornacsarnokában és udvarán. Helypénzt szokás szerint nem kellett fizetni, csak úgynevezett támogatói jegyet venni, ezért viszont kaptunk ebédet. Kint az udvaron gulyás főtt és kecskepörkölt, ökröt sütöttek és halat, volt tárcsás hús és palacsinta, szóval lehetett választani és nem maradtunk éhen. A hely nagyságához viszonyítva éppen elég kézműves volt, inkább úgy mondom, hogy árus és kézműves, hiszen volt ott cukorkás, gyógynövényes, mézeskalácsos, fazekas és tűzzománcos, bőrműves, szappankészítő, viseletkészítő és bőrcipő-szandál készítő, fafaragó, és olyan is, aki nem a saját portékájával jött, hanem pólókat, jelvényeket és könyveket, valamint más, aki konyhai eszközöket kínált. Ami nagyon tetszett, hogy a magyarok vásárán még volt egyiptomi fa fejeket, díszeket, szobrokat kínáló árus is, abszolút tolerancia! :-))
Aztán ott volt az én standom a gyöngyökkel, foltmunkákkal és a kis tűnemezelt holmikkal. Sok érdeklődő volt, jókat beszélgettünk, és egy szép táskám, valamint néhány ökoszatyrom gazdára is talált. Amikor pedig épp nem volt senki, akkor megnéztem a többiek portékáit, és nemezeltem, mert nem tudok úgy elmenni vásárba, hogy valami "szöszmötölnivalót" ne vigyek magammal. Mutatni majd csak a befejezés után tudom, mert pl. tömőanyagot nem tettem a pakkba.
Szóval nem bántam meg, hogy elmentem, szép volt, jó volt, de nagyon elfáradtam. Örülök, hogy ma vasárnap van, és nem baj, hogy csak nézek ki a fejemből, és nem kell semmi fontos dologra koncentrálni, csak amire jólesik.

2010. április 20., kedd

Csomagot hozott a postás

Ma olyan sok öröm ért. Például: reggel gyönyörűen sütött a nap. Aztán ma jól haladtam minden dolgommal, és nem éreztem úgy, hogy elborítanak a tennivalók, sok munka volt, de ment minden sorra.
Aztán délután a Hunyadi Kollégiumi Napokon voltam. Szép műsor, jó hangulat, kedves, számomra fontos emberekkel beszélgettem. Este értem haza, de akkor még beugrottam anyuékhoz, mert délután, amikor beszéltem velük, mondták, érkezett csomagom, nem is egy, hanem kettő. Kicsit csodálkoztam, mert ugyan rendeltem a Kincsesműhelytől gyapjút, és hétfőn feladták, de nem gondoltam, hogy egy csomagba nem fér bele. Először azt hittem, talán elrontottam a rendelést, valami nagyon sokat rendeltem, de aztán tudtam, hogy az nem lehet, hiszen az átutalás csak arról a mennyiségről szólt. De nem is gondolkodtam tovább ezen, úgy voltam, majd este meglátom. És két csomag mégiscsak jobb, mint az egy...
Aztán este jött a meglepetés: megjött a gyapjúm, rögtön ki is bontottam, nézzétek meg ezeket a gyönyörűségeket:


Alig várom, hogy kipróbálhassam őket. És a gyapjú számomra valami különösen jó dolog, szeretem viselni, takarózni vele, simogatni, szagolgatni, dolgozni vele, nézni és újra nézni.
De amikor láttam, hogy bizony ebben a csomagban minden benne van, amit rendeltem, figyelmesebben megnéztem a másikat, ami már súlyánál fogva sem lehetett gyapjú, mert nagyon nehéz volt.
És alig akartam hinni a szememnek: japán patchwork újságok.

Hát ez is egy érdekes történet. Nyár végén járt itt a falunkban egy magyar professzor, aki Tokióban tanít a Tokyo University of the Arts-on, és megnézte a híres ordasi Rákóczi-fát, hogy mit lehetne kezdeni vele. Mármint, menteni, megőrizni, lehetőleg ott a helyén, ami még megmaradt belőle. Leültünk egy esti beszélgetésre többedmagunkkal, és azt est folyamán, amikor már amit lehetett, megbeszéltünk a fával kapcsolatban, mindenféle másról is esett szó. Nem is tudom, hogyan fordítottam a szót a foltvarrásra (lehet, csak éppen sejtései voltak arról, hogy mi is lehet az), és a nagyszerű foltvarrós japán újságokra, és arra, hogy amíg az ott kint 1000-1200 jen körül van, itt Magyarhonban szinte aranyáron mérik darabját. Aztán ő elejtett egy félmondatot, hogy akár meg is nézhetné nekem, ha küldök címeket. Mivel elég nehézkesen írom a japán írásjeleket (értsd alatta: gőzöm sincs róluk), így megegyeztünk, hogy lefotózok egy címlapot, és azt elküldöm. Ez volt tavaly szeptemberben. Elment a levél a címlapfotókkal. Idén januárban(!) kaptam levelet tőle, hogy rálelt az újságokra, ha akarom, vesz nekem és elküldi. Már így is nagy megtiszteltetés volt, hogy egyáltalán foglalkozott az újságaimmal, alig hittem, hogy lesz valami belőle, és tessék! Rögtön válaszoltam, aztán azóta megint semmi. És ma jött a postás egy csomó pecsis japán újsággal.
Ez rátette a koronát a mai napra. Most be is fejezem, és megyek nézegetni őket!

2010. április 18., vasárnap

Szemüvegtokok

A szatyrok anyagából maradt néhány csík. Gondoltam, valamire felhasználom. Úgy adta magát, hogy szemüvegtok készüljön belőle. Valamikor régen, úgy tizenöt éve varrtam ilyet egyszer, azóta sem. Úgyhogy lehet ezeket úgy tekinteni, mint prototípusokat. Egyikkel sem vagyok teljesen elégedett, de talán ha választani kellene, inkább a ráhajtóst választanám máskor is megvarrandó mintának. Vagy kitalálok egy harmadik variációt.

Napvirág

Ez jutott róla eszembe, amikor formálódott az ujjaim alatt.
Ez is mutatja a vágyódásom az igazi tavasz, a meleg, a sok-sok napfény után... ahogy egy júliusban született, igazi nyári gyereknek illik.

Újabb szatyrok

Újabb "mindiglegyennáladszatyrok" készültek. Jövő hét végén vásárba készülök, Baján lesz  a Szent György Napi Vigasságok nevű rendezvény, ennek keretében pedig kézművesvásár. Igaz, mostanában nemigen volt időm varrni, vagy gyöngyözni, így elég kevés a portéka, de addig még van egy hét. És eddig simán megúsztam a hétvégét, egyik szülőmhöz sem kellett mentőt hívni, mint mostanában gyakorta.
Csak a szokásos házimunka, mosás, vasalás, és a már előző bejegyzésemben említett pizzát sütöttem. De mellette jutott bőven időm varrni is.
Ezek készültek:


Ezenkívül egy picit nemezeltem is, és több rendbeli Bogárdögönyözést is elkövettem.

2010. április 17., szombat

Pizzát sütöttem

Már múlt hétvégére terveztem, hogy szombaton pizzát sütök, mert azt ugye hétközben, ha este 7 körül jár haza az ember, már nem lehet. Akkor elmaradt, ma azonban nem.
Bedagasztottam a tésztát, aztán, gondoltam, amíg kel, megnézem a kedvenc gasztroblogjaim, hátha ötletet kapok, frissítendő az itthoni kínálatot. Hát mit látok, Limara blogjában éppen pizza készült, nem ő sütötte, hanem az ő receptje alapján a makói tévé egyik műsorában egy Szabolcs nevű fiatalember. Érdemes megnézni itt.
Közben megkelt a tésztám.
Az én receptem a következő:
egy nagy gáztepsit kitöltő adaghoz: 45 dkg liszt, 3 dl víz, 1 csapott evőkanál só, 1 csapott evőkanál cukor, 1 csg. szárított élesztő (vagy kb. 2 dkg élesztő), 1 tojás, 2 teáskanálnyi oregánó vagy bazsalikom, 3 evőkanál olíva olaj (teljesen jó az étolaj is).
Ugyanis ez nem olasz pizza lesz, hanem magyar. Mindig ezt mondom a barátaimnak is. Bár ennek ellenére apukámat nem sikerül rábeszélnem, hogy megkóstolja. Ugyanis ő csak a tisztességes magyar ételeket szereti, értsd: pörkölt, rántott hús, kruplispogácsa, bukta, és lehetőleg minden zsírral készüljön, és ne legyen rajta ketchup. No de térjünk vissza az én magyar pizzámhoz.
A hozzávalókat  beleteszem a kenyérsütő üstjébe, és a tészta programmal bedagasztom. (Általában azt javasolják, hogy ha be van dagasztva, akkor vegyük ki lisztezett kelesztőtálba, és ott kelesszük a duplájára. Én benne szoktam hagyni az üstben, és hagyom, hogy ott keljen meg.) Amikor ilyen, mint a képen, akkor csurgatok a tetejére egy kis étolajat, a kezemet is beolajozom, és elválasztom az edény falától, kiveszem a tésztát, a kezemmel meggömbölygetem, aztán a kézfejemet a tészta alá teszem és a tepsi fölött hagyom, hogy elkezdjen a nyúlni lefelé. Akkor gyorsan a tepsi közepére dobom, és mint a rétest, alá-alá nyúlva kihúzkodom a tepsi széléig. (A tepsit előzetesen megolajozom, és kicsit meghintem liszttel.) Egyszer láttam a tévében egy kisfilmet, amiben a pizza hazájában, Olaszországban egy szakács csak úgy pörgette, forgatta a pizzatésztát a kezén, nem használt az biza semmiféle nyújtódeszkát, aztán rádobta a sütőlapátra, került rá olívaolaj, paradicsom és sajt, és már ment is a sütőbe. Szóval, azóta én sem bonyolítom túl a dolgot, ha megkelt a tészta, a kezemmel megnyújtom, és terítem a tepsibe.
Ha nincs időm készíteni pizzaszószt, akkor csípős ketchuppal megkenem, meghintem oregánóval, és mindenféle finomságot teszek rá. Ma háziszalámi karikák, paradicsom és paprika szeletkék, kukorica, cukkínikarikák és rengeteg reszelt sajt került rá. Így nézett ki sütés előtt.


Ez pedig már a végeredmény:

A mostani állapotot, azt a maradék néhány morzsát pedig már nem volt érdemes lefotózni.

2010. április 7., szerda

Nyertem

De tényleg! És már másodszor rövid időn belül.
Iglicétől, aki a Fejezzük be együtt játékot hirdette. Tőle most. De ne vágjunk az őrült sikerszériám történetének elébe. Kezdjük az elején!
Az úgy volt, hogy vannak blogok, amiket rendszeresen megnézek. A Panyizsuzsi blogon minden héten van potyapéntek, ami azért potya, mert mindig pottyan valami. Minden héten mást mutat be a blogtulajdonos, akinek egy termékét, alkotását meg lehet nyerni egy kommentért cserébe. No, azért nem írok bejegyzést minden héten, de akkor éppen egy számomra ismeretlen és érdekes dolog volt a blogon, a Mirta cukorpaszta. Na ugye, hogy sokan nem tudjátok, mi az! Olyan, mint a gyanta, de mégsem az. Csak természetes anyagokat tartalmaz, illatos, és leginkább az ember elnyalogatná, mint hogy szőrtelenítsen vele. Szóval, hagytam egy bejegyzést, és következő héten látom ám, hogy én lettem a potyázó ezen a pénteken. Alig akartam hinni, mert eddig nemigen nyertem semmit ilyen beküldős, válaszolós helyzetekben. Hogy elvarrjam a történet szálát, a paszta rendben megérkezett egy héten belül, használatának tapasztalatait még nem tudom megosztani veletek...
És most a következő nyeremény. Iglice is sorsol minden hónapban azok között, akik részt vesznek a FEB-ben. Jó játék, már akkor is nyerünk, ha nem minket sorsolnak ki, hiszen sorra befejezzük a félkészen kallódó dolgokat, egy jótét lélek felteszi őket a blogjára minden hónap végén a többiekével együtt, egy alkotó csapat tagjai vagyunk... és még ráadásul Ildikó a saját munkái közül minden hónapban megajándékoz valakit a résztvevők közül. És láss csudát, én lettem a szerencsés, és még választhattam is. Meg is mutatom, hogy mit:


Ezúttal is köszönöm!
Három a magyar igazság? Holnap megyek, és veszek lottót!

2010. április 5., hétfő

Erdélyi raffaello szelet

Essék szó az ünnep kapcsán gasztronómiáról is. Ilyenkor az van, hogy mit is kellene sütni, aztán addig gondolkodik az ember, míg előveszi a jól bevált, mindig is sütött receptjeit, mert ugye azokkal nem lehet melléfogni. Nálunk nem volt kérdéses, hogy finom diós az lesz. No de mellé...
Szerencsére vannak a nagyszerű gasztroblogok, egy-egy recept után különböző kommentekkel, amik elárulják, hogy a nagyközönségnek a leírás alapján sikerült elkészíteni, ízlett vagy nem.
Hosszas keresgélés után Kiskukta oldalán ráakadtam egy olyan sütire, amire elsőre azt mondtam, ezt meg kell sütni. Tojásos is, kókuszos is, diós is, szóval minden benne van, amit szeretek. Ne rettenjen meg senki attól, hogy 10 tojás kell hozzá, és attól sem, hogy lapokat kell sütni, megy egy-kettőre minden! És a végeredmény, az mindenért kárpótol.


Erdélyi raffaello szelet
Hozzávalók: a fehér laphoz:  5 tojásfehérje, 15 dgk cukor, 15 dkg kókuszreszelék, 2 ek rétesliszt, fél csomag sütőpor;
a barna laphoz: 5 tojásfehérje, 15 dkg cukor, 15 dkg darált dió, 2 ek rétesliszt, fél csomag sütőpor (más blogolók 2 evőkanál cukrozatlan kakaóport is írnak hozzá, én nem tettem bele, a Kiskuktánál talált receptet követtem);
a krémhez: 10 tojássárgája, 17 dkg cukor, 1 ek vanília kivonat, vagy 1 csg vaníliáscukor, 1 csomag vaníliás pudingpor, 3 dl tej, 25 dkg margarin; a díszítéshez: kókuszreszelék.
Mindkét lap esetében a tojásfehérjét csipet sóval felverjük, majd hozzá adjuk a cukrot, kemény habbá verjük. A kókuszreszeléket (ill. diót) a lisztel és a sütőporral elkavarjuk, majd a kemény habhoz keverjük egy kézi habverő segítségével. Egy kb. 35x28-as tepsit kibélelünk papírral, majd elegyengetjük benne a tésztát, majd 175 fokon sütjük, míg szép szint kap. Akkor jó, ha az embernek van két egyforma tepsije, mert akkor míg az egyik lap sül, el lehet készíteni a másikat, és rögtön sütni.
A tojások sárgáját a cukorral fehéredésig kavarjuk, majd hozzáadjuk a vaníliát, a pudingot, jól elkavarjuk, majd a tejet is hozzáadjuk, és folytonos kavargatás közben sűrű péppé főzzük, majd lehűtjük (nagyon-nagyon figyeljünk oda már attól kezdve, hogy a tűzre tettük, mert hamar odakapja). A puha margarint kihabosítjuk, majd hozzáadjuk a lehűlt pépet, és jól kidolgozzuk vele is.
A kókuszos lapot tesszük alulra, rá a krém fele, majd rá a diós lap, rá a maradék krém, kókuszreszelékkel megszórjuk. Hűtőbe tesszük, hogy összeérjen, majd tetszés szerint vágjuk.

Nagy sikere volt!

Nemezmedál - Hommage à Szepes Mária

Ma ronda, esős idő volt, legalábbis eddig. Nem igazán szeretem, inkább a napfényes tavaszt, amikor nyílnak a virágok, és a langyos időben jó kimenni, és simogat a napfény.
Amikor befejeztem a tűpárnát, már elő is vettem a következő darab filcet, és csak úgy raktam a gyapjút, s talán a szomorú idő ellentételeként nyílt ki ez a virág a kezem alatt, és hozta a napfényt a szobába.

Amíg készült, folyamatosan ott motoszkált a fejemben Szepes Mária két könyve is, az Öröm mágiája és A mindennapi élet mágiája. Hogy mostanában kissé energiavesztett lettem, nem tudok igazán töltődni, és hogy újra el kellene olvasnom ezeket, mert annyi erőt adnak, és ha csak részleteket is olvasok belőlük, utána olyan egyszerűnek tűnik minden, hogy hogyan is kéne az élet apróbb és nagyobb dolgaiban a helyes irányt megtalálni.
Szóval, ezek jártak a fejemben, így úgy gondoltam, hogy elrejtek a medálban valamit, néhány sort, valami bölcsességet, viselőjének a mindennapokra.
Ebbe egy Szepes Mária haiku került:
"Ruháidat ne szaggasd meg.
A lehetetlen után ne epekedj.
Mondj le róla, s egészen a tied."


Tűpárna...

tűnemezelve...

Tegnap meglátogatott drága Julcsácskám és az anyukája, Juli. Kaptam egy könyvet, Tony Parsons A kedvenc feleségem címűt, amit nem mellesleg Juli fordított. Azt mondta, érdekes a történet, talán ma el is kezdem olvasni. Közben mindeféle szöszmötölésről is szó volt, és mutattam Julinak a tűnemezelést. És ha már mutattam, és ha már valamit elkezdtem, ma gyorsan befejeztem, hogy ne legyen belőle újabb ufó (erre is jó ám Ildikó játéka!). Egy tűpárna kerekedett (azaz szögletesedett) ki belőle.