2010. április 25., vasárnap

Szent György Napi Vigasságok

Tegnap Baján voltunk egy kézművesvásáron, melyet a Magyarok Szövetsége rendezett egy általános iskola tornacsarnokában és udvarán. Helypénzt szokás szerint nem kellett fizetni, csak úgynevezett támogatói jegyet venni, ezért viszont kaptunk ebédet. Kint az udvaron gulyás főtt és kecskepörkölt, ökröt sütöttek és halat, volt tárcsás hús és palacsinta, szóval lehetett választani és nem maradtunk éhen. A hely nagyságához viszonyítva éppen elég kézműves volt, inkább úgy mondom, hogy árus és kézműves, hiszen volt ott cukorkás, gyógynövényes, mézeskalácsos, fazekas és tűzzománcos, bőrműves, szappankészítő, viseletkészítő és bőrcipő-szandál készítő, fafaragó, és olyan is, aki nem a saját portékájával jött, hanem pólókat, jelvényeket és könyveket, valamint más, aki konyhai eszközöket kínált. Ami nagyon tetszett, hogy a magyarok vásárán még volt egyiptomi fa fejeket, díszeket, szobrokat kínáló árus is, abszolút tolerancia! :-))
Aztán ott volt az én standom a gyöngyökkel, foltmunkákkal és a kis tűnemezelt holmikkal. Sok érdeklődő volt, jókat beszélgettünk, és egy szép táskám, valamint néhány ökoszatyrom gazdára is talált. Amikor pedig épp nem volt senki, akkor megnéztem a többiek portékáit, és nemezeltem, mert nem tudok úgy elmenni vásárba, hogy valami "szöszmötölnivalót" ne vigyek magammal. Mutatni majd csak a befejezés után tudom, mert pl. tömőanyagot nem tettem a pakkba.
Szóval nem bántam meg, hogy elmentem, szép volt, jó volt, de nagyon elfáradtam. Örülök, hogy ma vasárnap van, és nem baj, hogy csak nézek ki a fejemből, és nem kell semmi fontos dologra koncentrálni, csak amire jólesik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése