2009. december 22., kedd

Karácsonyi finomságok III.

Elkészült, ott illatozik az ebédlőasztalon. A karácsonyi diós linzer, amit minden karácsonyra megsütök (és még néha az év más szakában is). Roppanós, mégis omlós, illatos, halkan örlődik a fogaim között, hmmmm...



Ez a linzer is Éva barátném receptje, ez is Erdélyből utazott ide a Duna mellé. Sokáig nem jöttem rá, hogy bár ugyanúgy készítem, miért más az én linzerem íze, mint az övé? Aztán ráleltem a titokra. Mert egyszer láttam az ő darált dióját és az enyémet. Az övé egészen finomra van darálva, nekem pedig egy olyan kézi őrlőm van, és egyfajta rostély hozzá, amelyik durvábbra darálja a diót. És talán máshogy adja át az ízt emiatt. Abban picit módosítottam, hogy talán kicsit vastagabbra hagyom, a tetejére pedig egy negyed diót teszek és picit megszórom kristálycukorral sütés előtt.



Ha valaki még szeretné elkészíteni karácsonyra, íme a recept:
Hozzávalók: 14 dkg őrölt dió, 14 dkg kristálycukor, 28 dkg margarin, 42 dkg liszt, 1 egész tojás és pici bor vagy rum (én ez utóbbiakat elhagyom). (Az eredeti receptben Éva szerint nem volt tojás sem, mi azonban mindketten teszünk bele.)
A lisztet elmorzsolom a margarinnal, majd hozzáadom a diót, a cukrot és a tojást. Jól összegyúrom, majd lisztezett deszkán kb. fél centi vastagságúra kinyújtom. Bármilyen formával (most egy ilyen virág alakúval) kiszúrom, sütőlemezre rakosgatom, majd mindegyik darabra egy negyed diót teszek, és még megszórom kristálycukorral. Előmelegített sütőben én ilyen világosbarnásra sütöm. Oda kell rá figyelni, mert először még fehér, aztán hirtelen pirul.
Nem bonyolult, gyorsan kész, és az eredmény nagyon megéri ezt a kis munkát!


2009. december 20., vasárnap

Báránykás szatyor


És íme itt van, elkészült, holnap utazhat a kedves vásárlómhoz, tőle pedig karácsonykor valaki szerencsés meg fogja kapni. Nagyon izgultam, mert báránykát még nem varrtam, de szerintem egészen jó lett. Mármint a varrás minősége, mert a bárányka prototípusa - mint már írtam - Kati barátnémtól származik, picit azért módosítottam rajta.

Holnaptól pedig még készítgetem a többi kis karácsonyi meglepit, de azokat már csak karácsony után fogom feltenni ide, mert akiknek készül, majdnem mindenki olvassa a blogomat.

2009. december 19., szombat

Madárkás szatyor

Elkészült ma végre egy újabb "mindiglegyennáladszatyor". Azért végre, mert aki kérte, karácsonyi ajándéknak szánja, és már régen megrendelte. Lehet, már kicsit aggódik, hogy lesz-e belőle valami, de ha én megígértem, akkor oda is fog érni. Hétfőn elsőbbségi postával utazik a szatyor.


Még Kecelen - már korábbi bejegyzéseimben írtam róla - szeretett volna egy kedves hölgy ilyen szatyrot venni tőlem, de sajnos már a második nap reggelén elfogyott az összes. Vagyis nem sajnos, mert nagyon örültem neki, hogy ilyen kapós volt, azért sajnos, mert neki már nem tudtam adni. Elvitt viszont egy kártyanaptáramat, és a következő héten felhívott, hogy szeretne rendelni két ilyen összecsukhatós szatyrot, csak annyi kívánsága volt, hogy barnás-narancsos színösszeállítású legyen, és az egyiken madárka, a másikon pedig bárányfigura legyen.


Ma elkészült a madárkás, holnap pedig nekiveselkedek a báránykásnak. Kati barátném nagyon aranyos báránykát talált ki és aplikál a papírzsepitartóira, egy kicsit átrajzolva az ő báránykájához hasonló fogja díszíteni a másik szatyrot.
Majd az eredményt megmutatom.

2009. december 13., vasárnap

Karácsonyi finomságok II.

Márcsak másfél hét, és itt a karácsony. Egy ideje tervezgetem, mit is fogok sütni-főzni az ünnepekre. Már sok-sok éve úgy alakult, hogy szinte az utolsó pillanatig dolgoztam, és egy rohanás volt az utolsó nap. Az idén megcsillant a remény, hogy itthon lehetek a karácsony előtti napokban, ami nagyon jó is lesz, mert így lesz időm elkészíteni a szüleimnek is és magunknak is a karácsonyi finomságokat.
A múltkor megosztottam veletek egy finom diós sütemény receptjét, most leírom, hogyan készítem a karácsonyi reform gyümölcskenyeret. Hogy mitől reform? Cukor nélkül és gyakorlatilag liszt nélkül készül, csupán 15 dkg graham liszt kell hozzá, és aszalt gyümölcsök, valamint mogyoró és méz. A receptet még a '90-es évek elején találtam egy magazinban így karácsony előtt, a címére már nem is emlékszem. Ha nem lett volna fotó róla, talán el sem készítem. De volt! És az valami olyan csodás látványt nyújtott, hogy gondoltam, megéri beszerezni a hozzávalókat. Egy picit át is alakítottam a receptet, úgyhogy a most következő leírás már az általam évek óta sütött, jól bevált reform gyümölcskenyér hiteles elkészítési módja, a fotó is saját, a tavalyi "eredményt" mutatja. Nem kell megijedni az alábbi hosszú leírástól, csak azért ilyen hosszú, mert azokat a "fogásokat" is leírtam, amit általában a receptkönyvek kihagynak, aztán csodálkozunk, ha nem olyan a végeredmény, mint a könyvben.



A hozzávalók: 30 dkg aszalt füge, 25 dkg kimagozott aszalt szilva, 25 dkg aszalt sárgabarack, 28 dkg mazsola, 30 dkg mogyoró (nem földi), 2 evőkanál méz, 4 tojás, fél dl rum, 1 kk. őrölt fahéj, 1 kk. őrölt szegfűszeg, csipet só, 15 dkg graham liszt, 2 evőkanál zsemlemorzsa, diónyi vaj.
A fügét, a szilvát és a sárgabarackot fél liter langyos vízbe 2 órára beáztatjuk. Közben finomra vágjuk a mazsolát (egy nagy deszkára kiterítem, és egy szélesebb pengéjű késsel, mintha petrezselymet vágnék, összevagdosom). A mogyorót serpenyőbe szórom, állandó kevergetés mellett így szárazon (tehát zsiradék nélkül) megpirítom. Ha a barna belső bőrszerű héj rajta van (nekem ilyen van, mert a kerti bokorról szedem a mogyorót, nem pedig áruházi polcról), akkor konyharuhára terítem, és még melegen ledörzsölöm róla. A mogyorót nem kell összevágni, egészben kerül a masszába. A sütőt előmelegítjük. A megáztatott aszalt gyümölcsöket leszűrjük, alaposan kinyomkodjuk, és egy nagy tálba tesszük. Hozzáadjuk a mazsolát és a mogyorót, majd a mézet, beleütjük a tojásokat (nem kell szétválasztani), a rumot, a fűszereket, sót, a lisztet, végül a zsemlemorzsát is beletesszük, és jól összekeverjük. A legjobb kézzel, bár eléggé ragad, de jól össze kell tapicskolni, mintha fasírtot készítenénk. Vastagon kivajazunk egy 1,7-1,8 literes hosszúkás négyszögletes sütőformát, én még sütőpapírt is szoktam tenni bele, mert egyszer-kétszer beleragadt a formába a vajazás ellenére, és kézzel belemeregetem a masszát, közben nyomkodom, igazítom, hogy ne kerüljenek egy helyre a mogyorószemek, vagy a fügék (ezek ketten a legrakoncátlanabbak, és ha nem egyenletesen osztom el, akkor a végeredmény bár ugyanolyan finom lesz, de a látvány kicsit rendezetlenebb), és kinyomkodom a levegőt is közüle. Körülbelül 1 órán át kell sütni közepes tűznél (az egy óra nem szentírás, lehet 50 perc, de lehet 70 perc is), ha nagyon pirulna a teteje, akkor le szoktam takarni alufóliával, akkor jó, ha a közepébe szúrt tűn (én egy vékony késsel szoktam megnézni) már nincs semmiféle ragacs. A formában hagyom hűlni kb. 10-15 percig, majd rácsra borítom. Ha teljesen kihűlt (ha ezt pl. délután készítjük, akkor másnap reggel) alufóliába csomagolhatjuk, és nagyon sokáig eláll (már ha nem falja fel a család). Éles késsel kb. fél centis szeletekre vágva kínálhatjuk.
Volt olyan év, hogy hármat is sütöttem, egyet a családnak, kettőt ajándékba.

2009. december 6., vasárnap

Három szép nap után

Nem is tudom, hol kezdjem. Mert annyi mindenről be kellene számolnom. De azt hiszem, először a fazekaskiállításról írok.

Ezek a szépséges munkák Madár Helga kalocsai ifjú fazekasmester (büszke vagyok, hogy barátnémnak mondhatom) munkái, melyek az idén Kecelen, az Országos Fazekaspályázaton és -kiállításon méltán kiérdemelték a nagydíjat!
Alapítottak ebben az évben egy másik díjat is, melynek "A mesterek tiszteletére" nevet adták. Ezt a díjat a fazekasok maguk közül egy olyan mesternek ítélték oda, aki életművével, szakmai tudásával, életével példaként szolgálhat mindannyiuk számára.


Íme a díj, mely az első mozdulatot ábrázolja, és aki az idén kapta: Szűcs Imre fazekasmester Tiszafüredről.
Ezen a képen pedig a most kiállított alkotásai láthatók.


És arról se feledkezzünk meg, hogy aki mindezt kitalálta és mozgatja, Kovács László kalocsai fazekasmester barátom. És azt is szeretném tudatni a blogom olvasóival, hogy Kovács László idén Pilinszky-díjban részesült, melyet szerdán fog átvenni. Ezúton is gratulálok neki e rangos elismeréshez.

És most rólunk.



A képen látható hölgykoszorú baráti társaságunk, a Pepecselők tagjai egy híján. Ugyanis Györgyi barátnőnknek "leesett a dereka", így nem tudta vállalni ezt a háromnapos együttlétet. Csak munkáival volt jelen Kecelen. Pedig szokás szerint nagyon jól éreztük magunkat. Itt már kissé hervadtabb a mosolyunk, de ez a fotó a harmadik nap legvégén készült, amikorra azért jól elfáradtunk. Jókat beszélgettünk, nevettünk, kacagtunk, vihorásztunk és röhögtünk, mint minden rendes összejövetelünkön. Sok portékánk is gazdára talált, örültünk az érdeklődésnek, a dicsérő szavaknak, örültünk a kézművesbarátainknak, és annak, hogy ennyi ideig együtt lehetünk. Új ismerősöket, barátokat szereztünk, nagy reggelizéseket csaptunk a borkóstoló pavilonok előtti hatalmas hordókon, s persze a tájékozatlanabb látogatók azt hitték reggel a nyitáskor, hogy ez is a bemutató része. Kóstoltunk finom borokat három pincészet jóvoltából, ettünk kürtőskalácsot és nem is akarok arra gondolni, hogy holnap be kell menni dolgozni... brrrrrr...

2009. december 4., péntek

Az első nap végén


Íme a standunk Kecelen, a Flóra Virágfesztiválon. Ja, hogy bor is és cserép is van rajtunk kívül, de virág az nincs. Szóval az úgy van, hogy ezen a rendezvényen nem csak virágkiállítás és virágkötészeti bemutató és verseny van, hanem itt rendezik ilyenkor az Országos Fazekaskiállítást is. És mint írtam már előbbi bejegyzésemben, ilyenkor mesterségek bemutatója is helyet kap ebben a teremben. Szóval egy helyen vagyunk fazekasok, gyöngyösök, késes és íróasszony (aki a kalocsai mintát előírja-rajzolja a kelmére), kosárfonó és népijáték-készítő, mézeskalácsos és gyertyaöntő, no és mi, a foltvarrók. Egészen különös hangulata van ennek a teremnek, együtt vannak itt mindenféle kézművesek (és nem kereskedők vagy árusok), jól érezzük magunkat, csodáljuk egymás munkáit, és általában a karácsonyi ajándékokat is itt vesszük meg a kézművesportékákból.
Egyre több fazekas vesz részt a kiállításon és jön el árusítani is, így egyre kevesebb hely marad nekünk, nem fazekas kézműveseknek, de az idén még egyelőre elfértünk, hiszen sok jó, kis helyen is... Megkaptuk ezt a sarkot, ahol jól berendezkedtünk. Boroztunk, nevettünk, vásároltunk és eladtunk, szóval, jó nap volt.
Reggel megyünk újra.

2009. december 3., csütörtök

Megyünk Kecelre!

No, ez még nem lenne olyan nagy hír, de nekünk egy nagy esemény. Mi, a "Rongyosok", ahogy drága Czár Jani bácsi (népijáték-készítő, fafaragó, a Népművészet Mestere) hív tréfásan bennünket, mi már vagy tíz éve (lehet, hogy több is) állandó résztvevői vagyunk a Kecelen, így december első hétvégéjén rendezett háromnapos rendezvénynek, a Flórának.



Barátnőimmel, a Pe-Patch-Elők, szóval a Pepecselők kis közösségével holnap reggel is felkerekedünk, hogy Kecel és az odalátogatók széles seregével megismertessük a foltvarrás életmódbeli és tárgyiasult gyönyörűségeit.
Van itt ilyenkor virágkiállítás és virágkötészeti bemutató, immár hetedik éve itt rendezi Kovács László kalocsai fazekasmester az Országos Fazekas Kiállítást, sok-sok kézművest is meghívnak erre az alkalomra az úgynevezett "Mesterségek bemutatójára" (ide várnak bennünket is), és persze lehet cserepes virágot is venni, sőt ajándékféléből is bevásárolhatnak az árusok, kereskedők asztalainál.
Mi pedig a csajokkal végre egy évben egyszer három napot eltölthetünk együtt, sok beszélgetéssel, nevetéssel, bohókás vidámsággal.

2009. november 29., vasárnap

Szatyrok




Már amikor készen lettek, akkor vettem észre, hogy észrevétlenül is, de megérintett engem is az ünnep szele. Pedig ma se Mikulás, se karácsony előtti hangulatom nem volt, a tegnapi szinte egésznapos esős, borongós, sötét idő után ma gyönyörű napsütés fogadott már reggel és tart most is, a kertben még egy-egy későn nyílt rózsa is bólogat a langyos szélben.
De visszatérve a szatyrokra. Nagyon nagy ötletnek tartottam, amikor először megláttam az interneten az ehhez hasonló szatyrokat, én először ökoszatyor néven láttam őket. Bár az ötlet nem újkeletű, mert gyerekkoromból emlékszem azokra a praktikus szatyrokra, melyek valami vékony nylon-szerű anyagból voltak, a talpuk műbőr, és ebbe lehetett belecipzárolni őket, hogy pici helyet foglaljanak, és kéznél legyenek egy hirtelen ötlettől vezérelt bevásárlásnál.
Úgyhogy az ötlet szülője már rég feledésbe merült (a rossznyelvek azt mondanák, hogy ezt is a kínaiak találták ki, pedig szerintem a magyarok, mert a magyar elménél én találékonyabbat nem ismerek), és amikor a meskán megláttam először, elhatároztam, hogy én is készítek valami hasonlót.


De az olyan snassz lett volna, ha nem találok ki neki valami más nevet, így a meskás keresztségben az én műveim a "mindiglegyennáladszatyor" nevet kapták. Nagy sikert arattak ezzel is, lehet, hogy nem is a név miatt?
Ebből a sorozatból készült el tegnap este ez a két darab, a fotók sajnos nem adják vissza azt a gyönyörű mélybordó színüket, és a színátmenetes selyemcérna ragyogását. Nekem nagyon tetszenek. Nemsokára kiderül, hogy a virtuális boltomba betérőknek mi a véleménye róluk, mert hamarosan a meskás polcomra teszem őket.

2009. november 28., szombat

Neszesszer zsinórral, gyönggyel



Ez a neszesszer az egyik kedvencem. Hosszú idő alatt nyerte el a látható külsőt, de megérte várni rá. Nem terveztem, csak úgy készült részletekben, mindig hozzáadódott valami...
Szóval, az úgy történt, hogy találtam egyszer egy gyönyörű narancssárga mikrokord inget. Természetesen egy turkában. Kimostam, aztán szétszedtem, és a darabokat kivasaltam, összehatogattam, nézegettem, simogattam. Aztán elkészült az első mobiltok belőle, és már akkor sajnálgattam, hogy majd egyszer elfogy. Minden leeső kicsi darabját eltettem. Aztán egy szatyorból előkerült a másik anyagdarab, amit még egyszer Pesten a körúton vettem egy Textilandia nevű üzletben. Sajnos már nincs meg ez a bolt, de ott csuda dolgok voltak. A maradék anyagvégeket (1-2 méteres darabokat) pedig az üzlet közepén konténerbe tették, és tudtuk, azokat olcsóbban meg lehet venni. Szóval ott vettem én ezt a másik, gyönyörű zöldes-barnás-szürkés, zseníliaszálakkal átszőtt kelmét, amiből, ha lennének erdei manók, csak ilyenből csináltatnának maguknak mellénykét. Szerintem.
Ott tartottam, hogy előkerült ez az anyag, és összeházasítottam a narancs anyagcsíkkal, összetűztem, kapott egy zöld pamut bélést. Még a neszesszer ívét is levágtam, eltisztáztam. És ennyi. Nem igazán tudtam, innetől mit is kezdjek vele. Szépen összehajtottam, és ott volt vagy két hónapig a varrógépem mellett. Aztán egyik nap kerestem valamit, felforgattam a fiókjaimat, és előkerült jónéhány méter fekete bársony szalag és zsinór, a zsinór vége pedig valahogy rákunkorodott a félkész neszeszerre. És onnantól már magát tervezte tovább, nem is kellett gondolkodnom rajta, néhány gépi kunkor, pár fekete kásagyöngy, és ez lett belőle.

2009. november 26., csütörtök

Egy kis lila romantika

Bevallom, nem szeretem a lilát. Mármint viselni, hordani... Egy kedves gyöngyös barátnőm azt mondta egyszer, nem vagyok még elég érett hozzá... mármint lelkileg. Talán nincs is semmi lila holmim.
Mégis, amikor egy turkában megláttam egy lila kordbársony nadrágot, rögtön tudtam, hogy egyszer egy táska lesz belőle. Aztán ott lapult egy doboz mélyén sokadmagával talán egy évig is, mígnem egyszer láttam egy szép mályvás-lilás pamutcsipkét... Aztán előkerült a nadrág is, és még egy-két maradék anyagdarab.
Ez lett belőle.



Megbolondítottam még némi indás hímzéssel, pici gyöngyökkel.
Aztán nem is volt ideje kelletni magát a meskán, és már utazott is egy kedves vevőmhöz az ország másik végébe.

2009. november 21., szombat

Karácsonyi finomságok


Megosztok veletek egy finomságot, mely családunkban és barátainknál mindenki kedvence, aki eddig kóstolta, elkérte a receptjét.
Őt (mivel annyira finom, kiérdemli, hogy így írjak róla) finom diósnak hívják. Drága Éva barátnőmtől kaptam anno a receptjét. Neki van egy kincses füzete, rengeteg finomsággal, javarészt Erdélyből származó receptekkel, ilyen kifejezésekkel, hogy "glazúr", "vastag tejföl", és így tovább.
Hát íme, a diós csoda:
6 tojás fehérjét habnak verünk 6 evőkanál cukorral. Egyenként hozzáadjuk a hat tojás sárgáját, 14 dkg őrölt diót, másfél evőkanál lisztet és fél sütőport. Margarinnak kikent, lisztezett tepsiben megsütjük. Ha kihűlt, rátesszük a következő krémet: 25 dkg vajat 15 dkg porcukorral habosra kavarunk. Hozzáadunk 2 tojássárgát, 2 evőkanál erős feketekávét, vaníliát, 5 dkg őrölt pirított diót. Rákenjük a kihűlt tésztára és hideg kakaóglazúrt teszünk a tetejére, mely a következőből áll: 3 kanál porcukrot összekeverünk 3 kanál kakaóval, 3 kanál lobogó-forró vízzel leforrázzuk, és addig kavarjuk, míg sűrűsödik, és 1 kanál olajat teszünk bele.
Én ezt az utolsó mozzanatot elegánsan el szoktam hagyni, és a krém tetejére cukrozatlan kakaóport szórok (a képen is ez látható), így is nagyon finom!
Jó sütögetést!

2009. november 15., vasárnap

Zsepitartó


Kedves meskás megrendelőm kérésére készítettem ezt a papírzsebkendő-tartót.
Praktikus holmi, egy 100-as csomag fér bele. Nyitott szájával lefelé beletesszük a csomagot, és az alsó nyíláson lehet kihúzgálni a zsebkendőket, ahogy fogy, úgy csúszik a többi lefelé.
Felakasztható gyerekszobába, fürdőszobaajtóra, íróasztal mellé.
Szép is, praktikus is.


És ez is egy megrendelő kérésére készült, rajta filcvirág, melyet ágó filcvirágocskája ihletett.

Egy szép őszi nap

Melyik nap is lehetne alkalmasabb egy blog indításához, mint egy napfényes őszi vasárnap délután, mikor az ember már megebédelt, körüljárt a kertben, és most itt bentről a cserépkályha tegnapi melege mellett nézi az őszi fényeket.

Nekem ilyenkor az jár a fejemben, hogy milyen jó lenne mindig itthon lenni, csak itthon dolgozni, fűzni a gyöngyeim, varrni a foltjaim, szöszmötölni csak úgy a magam kedvére valamivel és nézni, ahogy az évszakok mindig változtatják a ház körüli birodalmat.