2014. február 9., vasárnap

Az elárvult blog, avagy azt hinné az ember, már ettől rosszabb nem lehet

Tavaly június óta nem született bejegyzés a Szöszmötölőn. Kissé felborult akkor az életem... Apukámat - aki még közel kilencven évesen is szinte fáradhatatlan volt, és nem volt olyan munka, javítani való, megoldásra váró feladat, ami kifogott volna rajta - egy (valójában azt megelőzően több kisebb) agyi infarktus térdre kényszerítette június elején. Nagyjából leszűkült neki a világ az ágyra, néha - ha olyan napja volt, akkor egy kicsit a járókerettel a folyosóig is jutottunk. Most már inkább csak az ágy. Nem akarok írni a kórházról, a körülményekről, hogy mennyit ér az ember, ha 90 éves elmúlt, és nem mindig tudja elmondani, hogy mit szeretne, hogy hálát ad az ember, ha az a néhány ápolónő van éppen bent, amelyik elmossa a kanalát, amelyik nem belelapátolja az ételt, amelyik időben kicseréli a pelenkát... a mindennapos kórházi teendőkről, arról, hogy látom nap mint nap az aput egyre soványabban, egyre erőtlenebbül, eddig három átvészelt tüdőgyulladás után. Aztán, amikor már az ember úgy gondolja, hogy már nem jöhet rosszabb, akkor... de igen...
Pénteken anyu elesett, és combnyak töréssel még aznap este meg is műtötték...  viszonylag jól van, légvonalban aputól kb. 50 méterre fekszik. Amikor azt szerettem volna, hogy újra együtt legyenek, nem egészen erre gondoltam...