2010. március 28., vasárnap

FEB - március

Iglice játékára amikor jelentkeztem, nem gondoltam, hogy néha ilyen nehéz lesz teljesíteni, amit magunk elé kitűztünk. A játék lényege, hogy kallódó, félig kész alkotásainkból (ufók) fejezzünk be legalább egyet havonta, így aztán lassan minden elnyeri végső formáját, és használható-viselhető holmi lesz belőle. Már ha közben nem gyártunk kétszer annyi újabbat.
Januárban és februárban könnyen vettem az akadályt, de ez a március... Rengeteg munka, alig-alig szabadidő, ami van, azt is a házimunkától vagy a pihenéstől lopja el az ember, kitavaszodott, nő a gaz a virágoskertben... Kicsit segít a dolgon, ha van az embernek egy olyan fürge, tettre kész, hetven fölötti hozzátartozója, mint nekem Annuska (Tamás anyukája), aki azzal tölti ordasi ittléte hosszú óráit, hogy a kert egy jó részét rendbe teszi.
No de térjünk vissza az ufóimhoz. Múlt héten rendet tettem a gyöngyeim házatáján. Megállapítottam, hogy lehet, nem is kellene megfűznöm őket, nyithatnék gyöngyösboltot is. A pakolás közben aztán előkerült néhány gyöngy ufó, így hát hozzáfogtam egynek a befejezéséhez, és hogy kerek legyen a történet, a karkötőhöz még egy fülbevalót is fűztem.

 Matt japán toho kásagyöngyből készült, színjátszós zöldből és szürkéből, és hogy mégis legyen rajta egy kis csillogás, egy kis metálos kása is közéfűződött...


Talán ezen jobban látszik, bár a közéfűződést inkább a fülbevalóra értettem, a karkötőt rátétként díszítik a metálos gyöngyök.

2010. március 20., szombat

Karkötőhöz nyaklánc

Szilvi barátnőmnek fűztem  a hét második felében ezt a szettet.



A mintát Szilvi kérte, amiről fűztem, az fekete metálos gyöngyökből volt. Én kicsit variáltam, mert a szalmagyöngy, ami a karkötő és a medál váza, az matt gyöngy, így az egész jellege kissé más lett, mint ami mintát kaptam. Remélem, tetszeni fog neki így is a végeredmény. De ez hamarosan kiderül...

2010. március 14., vasárnap

Karkötők


A múltkori vásárból egy kisebb szatyor gyönggyel tértem haza. És ma került végre rá a sor, hogy kipróbálhassak az új gyöngyökből egy - számomra - új mintát.
Ezek fűződtek ma délután.

Más zsebbel

Elkészült a következő szatyor, egy kicsit más zsebbel.



Kinyitva a tegnap esti szatyrok mutatnak jobban, becsukva pedig ez. Így azt fogom javasolni a vásárlóimnak, hogy kettőt vegyenek, az egyiket használják, a másikat nézegessék :-))

2010. március 13., szombat

Nyílnak a tulipánok

Ha a kertben még csak éppen bújnak ki a földből, legalább a szatyraimon virágoztassam ki a tulipánokat, hogy csalogassák ők is a tavaszt (amit a jövő hétre már ígérnek a meteorológusok is).
Miközben a pogácsám kelt az asztalon, hozzákezdtem néhány újabb szatyornak.
Ezek születtek ma:




Készül még másmilyen zsebbel, és reményeim szerint ebből a szép kék anyagból lesz még papírzsepitartó is.

Vajas pogácsa

Kaptam Éva barátnémtól egy-két hete egy pogácsa receptet, ami ma végre "megsütődött".


Ha valaki rákívánna, itt a recept:
Vajas kelt pogácsa
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg vaj (én Rama margarint használtam most), 2 tojássárgája, 1 csapott evőkanál só, 2 dl tejföl, 1 dl tejben felfuttatott 2 dkg élesztő.
A hozzávalókat összedolgozzuk, kapunk egy jó ragacsos tésztát, amitől nem kell megijedni. Lisztezett deszkára borítjuk, lisztes kézzel cipót formálunk belőle, kinyújtjuk, lisztezzük, összehajtogatjuk. Majd kis pihentetés (kb. 15-20 perc) után ismét nyújtjuk, lisztezzük, összehajtjuk. Ezt háromszor megcsináljuk, aztán nyújtjuk, tojással megkenjük, megszórjuk szezámmaggal vagy köménnyel (vagy bármi mással, ízlés szerint, nekem most semmi nem volt itthon, így csak simán tojásal kentem), kiszaggatjuk és előmelegített sütőben kisütjük.
Ne borzasszon el senkit a háromszori hajtogatás, tulajdonképpen nem sok munka, csak idő. Én az ilyet olyankorra szoktam ütemezni, amikor varrok, és egy-egy hajtogatás között tudom azt is csinálni, így elrepül az idő.
Hogy mit varrtam, azt majd a következő bejegyzésemben megmutatom.


2010. március 12., péntek

Tulipános medál

Van úgy, hogy az ember tele van ötletekkel, mégsem fog hozzá semmihez. Én is így voltam az utóbbi időben. Elkészült a könyv - amiről az előző bejegyzésemben írtam -, ami sok energiát kivett belőlem, a munka is, és az a lelki teher, hogy biztosan szép lesz-e, minden rendben lesz-e vele, időre elkészül-e, és így tovább. És amikor már a könyvbemutatón ültem, akkor kezdtem leengedni. És most újra töltődni kellene, de a benti - sokszor már nehezen viselhető - sok munka, anyu betegsége, és hogy még mindig tart a tél, és kevés a napfény, mindezek lassítják ezt a töltődést.
No, de nem panaszkodok, estefelé újra elővettem az anyagaim is, és persze a gyapjút is. És született egy tulipános medál, amit jobb híján egy világosbarna bőrszálra függesztettem.

2010. március 9., kedd

Csendes honfoglalás


Hát végre elkészült! Már korábbi bejegyzésemben írtam róla, hogy készül, de csak ma kerülhetett a "kívülállók" kezébe, ugyanis ma délután volt a könyvbemutató Kalocsán, a Hunyadi Kollégium könyvtárában.

"Ajánlás a könyvhöz
Ez a könyv, melyet a kedves olvasó most kezében tart, nem szokványos útinapló, nem pusztán útleírás. A szerző, Horváthné Raffai Pálma és fia, Csabi 2006-os kerékpáros zarándokútját, 25 napnak a történetét meséli el, a történelmi Magyarország felét bejárva, Kárpátalja, Erdély, Délvidék tájain, Kalocsa-Meszes induló- és végponttal.
Csendes honfoglalás. Ízlelgetem a címet, mit is jelenthet annak, aki ezt adta, és mit jelent nekem, nekünk, olvasóknak. Csak a kézirat és naplóbejegyzések feldolgozása után kezdett fogalmam lenni arról, mit jelenthetett Pálmának és Csabinak ez az út, ez a csendes honfoglalás minden szépségével és nehézségével, örömével és szenvedésével.
Eggyé váltak már az úttal is a vége felé. Már csak a kötelesség és a fogadalom, az azért is megcsináljuk érzése vezette őket, már szerették volna kimondani, hogy vége, de ez azt is jelentette egyben, hogy ennek a csodás álomnak is egy időre búcsút kell mondaniuk, és visszatérni a hétköznapokhoz, ahol a Mindentudó parancsaira kevésbé van ereje figyelni az embernek, mint egy ilyen zarándokúton.
„2179 km kerékpározással hitet tettünk az összetartozásról és arról, hogy határ ide, határ oda, magyarnak lenni maga a csoda” – írja Pálma a könyv záró soraiban.
Ennek a csodának az átélésére hív és fog kézen a szerző, s vezet minket könyvének sorai között.
Nyissuk hát ki a szemünket, a szívünket, s mi is részesei lehetünk ennek a csodának.”

Mint szerkesztő, ezeket a sorokat írtam ajánlásként a könyv elé, és remélem, felkeltettem az érdeklődést vele. Korlátozott példányban megvásárolható a könyvesboltban Kalocsán, a szerzőnél és nálunk, a kiadónál.

2010. március 8., hétfő

Katicás kitűző

Most már itt a tavasz, mert a katicák is kiültek a levelekre.

Igaz, hogy csak itt bent nálam a szobában, a kitűzőn és gyapjú formájában...
Ez a legújabb, de már alig várom, hogy leülhessek a következő ötletet megvalósítani... és nagyon élvezem!
Sajnos így a varrás és a gyöngyfűzés most kicsit hátérbe szorul, mert alig van szabadidőm, de azt hiszem, ez egy hosszan tartó kapcsolat lesz köztem és a tűnemezelés között.

2010. március 7., vasárnap

Kitűző

És itt a folytatás... még a vasárnapi ebédfőzés közben is nemezeltem. Sőt, már éjszaka folytatódott, álmomban végig színek kavarogtak bennem, és újabb ötletek, formák.
Ma megszületett ez a kitűző...
... ami ugyan medálnak indult, de amikor elkészült, kicsit nagynak találtam, így végül kitűző lett belőle.

Erős "colettes" beütés érezhető rajta, ami nem csoda, mert teljesen elvarázsolt, amikor a blogján megláttam a textilékszereit. Egyébként is nagy csodálója vagyok, fantasztikus dolgok kerülnek ki a keze alól, kukkantsatok be hozzá!
Én pedig hamarosan hozzáfogok egy újabbnak, amiből már remélem, tényleg medál lesz.

2010. március 6., szombat

Elmentem én a vásárba ...

... no nem félpénzzel, mert bár nem tudom, mennyi is a félpénz, de az biztosan nem lett volna elég.
Ma Pestre kirándultunk, mert a barátnőm felfedezte, hogy a Petőfi Csarnokban mára és holnapra kézművesvásárt hirdettek, ásvány- és gyöngyvásár is volt a mézesmadzagon. Így hát felkerekedtünk, és majdnem nyitásra  oda is értünk. Már akkor nagy tömeg volt, különösen a gyöngyösstandhoz alig lehetett odaférni, ma ugyanis viszonylag olcsón kínáltak japán kásagyöngyöt és ásványokat. Le kellett volna adnom a ruhatárban a pénztárcámat is, akkor egész olcsón megúsztam volna ezt a napot. Azonban valahogy nálam maradt, innentől pedig nem tudtam ellenállni a szebbnél szebb gyöngyöknek, köveknek, szerelékeknek. Sok foltvarróst is láttunk, azonban olyan említésre méltó, különleges portékát nem. Egy asztal kivételével, mely Ágóé volt. A meskán mindig figyelem a munkáit, és redszeresen olvasom a blogját. Végre találkoztam személyesen is vele, akinek a munkáit nagyon-nagyon szeretem és csodálom. Finomak, szeretnivalók, kedvesek, nagyon szépek. Ha látni szeretnétek ti is, látogassatok el hozzá . Aztán, mint a Pom-Pom meséből ismert lesből támadó ruhaszárítókötél, úgy csapott le rám egy tűnemezelő szerkezet. Megfogott, nem eresztett, és már nem volt menekvés. Előzmény, hogy a nyáron egy kedves ismerősömtől a Kék Madár fesztivál ideje alatt megtanultam nemezelni. Nagyon tetszett, és szerettem volna itthon is újra hozzáfogni. De elég macerás a dolog. Gyapjú, rongy, szappanos víz, betekerés, gyúrás, kitekerés, igazítás, másik oldalról feltekerés, gyúrás... amíg a gyapjúszálak összenemezelődnek. Aztán utánaolvastam, és megismerekedtem virtuálisan a tűnemezeléssel. És már akkor nagyon izgatta a fantáziám. És most végre láttam élőben, ott volt minden a szemem előtt, sok gyönyörű gyapjú, az eszközök, a bemutatás... ezek után könnyű kitalálni, hogy most ezeknek a boldog tulajdonosa vagyok. És ki is kellett próbálnom, amint hazaértem. És talán még jobban izgat a dolog, hogy az első darabon túl vagyok, és szeretnék már a következőhöz fogni...
És hogy ne legyen ufo belőle, rögtön meg is varrtam egy kis mobiltoknak.
Hát íme:
És a hátoldala...

Igazán úgy volt szép, amikor még az elejét és a hátoldalát egyben láttam, de akkor csak egy szép, de semmire nem használható darab lett volna, így pedig egy puha, kis szőrös mobiltartó...
Folytatás - mármint a tűnemezelésé - következik...

2010. március 1., hétfő

Falikép


Sokan, akik ismernek, ismerhetik ezt a faliképet is. Első változatát kb. tíz évvel ezelőtt varrtam, és elvittem magammal Kecelre, arra a sokat emlegetett december eleji kézművesvásárra. Nem eladási szándékkal, csak megmutatni a csajoknak. Még készen sem volt teljesen, a hátoldala még szanaszét volt, ahonnan kicsit kitömtem a mintát.
Szóval elvittem magammal, és egy fiatal lány annyira beleszeretett, hogy azonnal meg akarta venni, de nem adtam, hiszen még kész sem volt, és magamnak készítettem selyemből, bársonyból... Aztán a lány többször visszajött - közben befejeztem a képet -, és olyan vágyódással nézett rá, majd tapogatta, simogatta, hogy odaadtam. És annyira örült neki, hogy már nem is sajnáltam annyira. Fotó sem maradt róla.
De amint hazajöttünk, készítettem egyet - hasonlót - újra magamnak, azóta ez itt van a varrós asztalom mellett a falon.
És ma is annyira tetszik és kedves nekem, mint tíz évvel ezelőtt.