Már amikor készen lettek, akkor vettem észre, hogy észrevétlenül is, de megérintett engem is az ünnep szele. Pedig ma se Mikulás, se karácsony előtti hangulatom nem volt, a tegnapi szinte egésznapos esős, borongós, sötét idő után ma gyönyörű napsütés fogadott már reggel és tart most is, a kertben még egy-egy későn nyílt rózsa is bólogat a langyos szélben.
De visszatérve a szatyrokra. Nagyon nagy ötletnek tartottam, amikor először megláttam az interneten az ehhez hasonló szatyrokat, én először ökoszatyor néven láttam őket. Bár az ötlet nem újkeletű, mert gyerekkoromból emlékszem azokra a praktikus szatyrokra, melyek valami vékony nylon-szerű anyagból voltak, a talpuk műbőr, és ebbe lehetett belecipzárolni őket, hogy pici helyet foglaljanak, és kéznél legyenek egy hirtelen ötlettől vezérelt bevásárlásnál.
Úgyhogy az ötlet szülője már rég feledésbe merült (a rossznyelvek azt mondanák, hogy ezt is a kínaiak találták ki, pedig szerintem a magyarok, mert a magyar elménél én találékonyabbat nem ismerek), és amikor a meskán megláttam először, elhatároztam, hogy én is készítek valami hasonlót.
De az olyan snassz lett volna, ha nem találok ki neki valami más nevet, így a meskás keresztségben az én műveim a "mindiglegyennáladszatyor" nevet kapták. Nagy sikert arattak ezzel is, lehet, hogy nem is a név miatt?
Ebből a sorozatból készült el tegnap este ez a két darab, a fotók sajnos nem adják vissza azt a gyönyörű mélybordó színüket, és a színátmenetes selyemcérna ragyogását. Nekem nagyon tetszenek. Nemsokára kiderül, hogy a virtuális boltomba betérőknek mi a véleménye róluk, mert hamarosan a meskás polcomra teszem őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése