Aztán délután a Hunyadi Kollégiumi Napokon voltam. Szép műsor, jó hangulat, kedves, számomra fontos emberekkel beszélgettem. Este értem haza, de akkor még beugrottam anyuékhoz, mert délután, amikor beszéltem velük, mondták, érkezett csomagom, nem is egy, hanem kettő. Kicsit csodálkoztam, mert ugyan rendeltem a Kincsesműhelytől gyapjút, és hétfőn feladták, de nem gondoltam, hogy egy csomagba nem fér bele. Először azt hittem, talán elrontottam a rendelést, valami nagyon sokat rendeltem, de aztán tudtam, hogy az nem lehet, hiszen az átutalás csak arról a mennyiségről szólt. De nem is gondolkodtam tovább ezen, úgy voltam, majd este meglátom. És két csomag mégiscsak jobb, mint az egy...
Aztán este jött a meglepetés: megjött a gyapjúm, rögtön ki is bontottam, nézzétek meg ezeket a gyönyörűségeket:
Alig várom, hogy kipróbálhassam őket. És a gyapjú számomra valami különösen jó dolog, szeretem viselni, takarózni vele, simogatni, szagolgatni, dolgozni vele, nézni és újra nézni.
De amikor láttam, hogy bizony ebben a csomagban minden benne van, amit rendeltem, figyelmesebben megnéztem a másikat, ami már súlyánál fogva sem lehetett gyapjú, mert nagyon nehéz volt.
És alig akartam hinni a szememnek: japán patchwork újságok.
Hát ez is egy érdekes történet. Nyár végén járt itt a falunkban egy magyar professzor, aki Tokióban tanít a Tokyo University of the Arts-on, és megnézte a híres ordasi Rákóczi-fát, hogy mit lehetne kezdeni vele. Mármint, menteni, megőrizni, lehetőleg ott a helyén, ami még megmaradt belőle. Leültünk egy esti beszélgetésre többedmagunkkal, és azt est folyamán, amikor már amit lehetett, megbeszéltünk a fával kapcsolatban, mindenféle másról is esett szó. Nem is tudom, hogyan fordítottam a szót a foltvarrásra (lehet, csak éppen sejtései voltak arról, hogy mi is lehet az), és a nagyszerű foltvarrós japán újságokra, és arra, hogy amíg az ott kint 1000-1200 jen körül van, itt Magyarhonban szinte aranyáron mérik darabját. Aztán ő elejtett egy félmondatot, hogy akár meg is nézhetné nekem, ha küldök címeket. Mivel elég nehézkesen írom a japán írásjeleket (értsd alatta: gőzöm sincs róluk), így megegyeztünk, hogy lefotózok egy címlapot, és azt elküldöm. Ez volt tavaly szeptemberben. Elment a levél a címlapfotókkal. Idén januárban(!) kaptam levelet tőle, hogy rálelt az újságokra, ha akarom, vesz nekem és elküldi. Már így is nagy megtiszteltetés volt, hogy egyáltalán foglalkozott az újságaimmal, alig hittem, hogy lesz valami belőle, és tessék! Rögtön válaszoltam, aztán azóta megint semmi. És ma jött a postás egy csomó pecsis japán újsággal.
Ez rátette a koronát a mai napra. Most be is fejezem, és megyek nézegetni őket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése