Még december elején, a keceli kézművesbemutatón egy kedves ismerősöm szerette volna megvenni az egyik karkötőmet, de sajnos túl nagy volt a csuklójára. Mivel nem szeretek már kész dolgot szétszedni és alakítani (mert hiszem, hogy mindegyik egyszer megtalálja a maga gazdáját), megígértem, hogy fűzök egy hasonló kisebbet. A megrendelő azt mondta, hogy nem sürgős. Na, nekem ilyet nem szabad mondani! (És azt hiszem, ő szegény azt úgy gondolta, hogy nem kell azonnal.) El is kezdtem már a rákövetkező héten, kicsit fűztem, aztán letettem. Karácsony előtt néhány nappal megkérdezte, hogy esetleg...? Mondtam, sajnos nincs még kész, de igyekszem vele. Aztán múlt héten rámkiabált Iglice oldaláról a Fejezzük be együtt! felirat, és megfogadtam, a mostani hétévégén befejezem. Így is lett. Holnap utazik egy kedves kalocsai óvónőhöz.
A legközelebbi egy december közepe óta félben lévő zsepitartó lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése