2010. május 24., hétfő

Neszesszerek

Egy meskás megrendelőm kérésére készítettem ezeket a neszesszereket. Valaha régen már varrtam hasonlót, most készítettem két változatot is, remélem, valamelyik tetszeni fog neki.
Az egyik, amelyik kordbársonyból készült:

Ennek az egyik változatát látta, és bizony fel kellett túrnom a dirib-darab anyagaimat, hogy megtaláljam ezeket a darabokat. Ebből a lila kordból ugyanis egy szép táska készült, ami aztán később a meskán gazdára is talált, és az ország egyik távoli részére utazott tőlem, Miskolcra.

Ennek a táskának a maradékából készült a mostani neszesszer is, és most már igazán csak kis fecnik maradtak, de azért nem dobom ki azt sem, majd jó lesz még valamire :-))

A másik neszesszert egy düftin-szerű anyagból varrtam, puha, bársonyos a tapintása, eléggé tapadt, nehéz volt varrni, de szerintem ez is nagyon szép lett.

Hát ilyesfélével szöszmötöltem ma, meg kiszabtam egy csomó mindent, odakészítettem a varrógépemhez, így ha a munka mellett marad kis szabad időm, akkor már varrhatok is.

6 megjegyzés:

  1. Imádom, imádom, imádom! Mindhármat!
    Nagyon szépek.:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm, Zsuzsi a dicséretet. Jólesik, különösen tőled, aki olyan szép és finom dogokat varr, és aki olyan szépségeket rajzol.

    VálaszTörlés
  3. Táskaőrült vagyok. Néha nem csak titkon. Ez is nagyon tetszik. (Göndi)

    VálaszTörlés
  4. Jah! És a lila az egyik kedvenc színem. Ez az árnyalat meg fenomenális.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Enikő!

    A lila neszi megérkezett, nagyon nagy örömet szereztél Nekem vele!Igényes, gyönyörű portéka!
    Sok-sok vevőt kívánok Neked a kézműves vásárra!

    VálaszTörlés
  6. Kedves Nelli!
    A legnagyobb öröm, ha örömet szerezhetek. Köszönöm a dicséretet és a jókívánságokat.
    Enikő

    VálaszTörlés