2010. május 5., szerda

Restancia

Még a korábban feltett zsepitartóval együtt rendeltek tőlem még egyet, és egy kicsit.
Az volt a kérés, hogy napraforgós legyen. Készítettem több tervet, rajzot, végül néhány levélváltás után kialakult a végleges forma. Ugyan nem volt határidőhöz kötve, de azt ígértem, hogy a hétvégén megvarrom. Ez azonban nem sikerült. Kicsit talán azért tologattam, mert elég szöszmötölős napraforgót aplikálni, még csak a fejemben volt meg a dolog, és én ajánlottam alapnak a mikrokordot, ami már a széle tisztázásánál elkezdett kicsit nyúlni.
Általában a minta ráaplikálása után szoktam a szabad gépi tűzést elkészíteni, azonban most - hogy megelőzzem az esetleges nyúlást - előre végigkukacoltam az alapot. Így már egész jó volt vele dolgozni.
Itt a kész zsepitartó. Már a meskán várja, hogy a megrendelő - már ha elégedett vele - a virtuális kosarába tegye.
És még mindig van restanciám. Egy kicsi, táskába tehető zsepitartó, szintén napraforgó dísszel.
Hát, majd igyekszem vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése