2010. június 4., péntek

Helyzetjelentés

Az egész heti eső ellenére jelenleg így áll az építkezés:

Holnap talán kész lesz a teljes simítás, aztán száradhat, mert hétfőhöz egy hétre jönnek az ablakosok.
Folytatás következik...
Más. Ma elkezdődött Kalocsán a Kék Madár Fesztivál. Teljes bevételét a beteg gyermekek gyógyítására fordítják. Immár hagyományosan kézművesvásár is színesíti a programot szombaton és vasárnap egész nap. Most először a sétálóutcában állítják fel a standokat, nem a Főszékesegyház melletti téren, mert a templomot felújítják, és körülötte állványerdő van, ezért kerültünk mi be a főutca sétálóutcai szakaszára. Nagyon várom, már mindent összepakoltam, remélem, jó idő lesz, remélem, sok látogató lesz nálunk is és a programokon is, hogy minél több forint kerülhessen az alapítvány számlájára.
Helyzetjelentés és néhány fotó - remélem - holnap.

2 megjegyzés:

  1. Szia Enikő!
    A kis varrókuckód szépen halad!
    Most egy kicsit irigy vagyok, mert nem lehetek ott a Kék Madáron :-( kíváncsian várom az élménybeszámolódat!

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Neked is csak most válaszolok, mert az élménybeszámoló végét is csak most tudtam megírni. Nem éreztem magam fáradtnak, mert az élmények felspanoltak, de amikor hazaértem, és leengedtem, akkor fürdés után csak elvánszorogtam az ágyig, és aludtam. Azóta pedig sok-sok munka bent.
    Jó lett volna, ha hazajössz, és találkozunk. Szép volt, jó volt, sajnos, hogy csak két napig tartott :-))
    De hamarosan folklórfesztivál!

    VálaszTörlés