2010. június 27., vasárnap

Esős fesztivál

Ezen a héten volt a Duna Menti Folklórfesztivál. Régen háromévente rendezték, aztán tavaly óta évenként - valami olyasfélét mondtak, hogy így lehetett beilleszteni egy olyan országos rendezvénysorba, amire már uniós támogatás is jár. Pénteken és szombaton a kalocsai programot idén először színesítették a sétálóutcában kézművesvásárral, amire minket is meghívtak. Az időjárás azonban most nem fogadta kegyeibe a rendezvényt, hacsak azt nem lehet kegynek nevezni, hogy pénteken, a délutáni menettánc alatt nem esett az eső. A táncosoknak kedvezett a hűvös, borongós időjárás, nem kánikulában kellett a gőzölgő aszfalton Kalocsa főutcáján végigtáncolniuk. Azonban mi fáztunk, a fabófékba behúzódott szúnyogok dühösen próbáltak kiszekálni minket az ő jó kis esővédett helyüről, szombaton szinte egész nap esett az eső, a faház beázott, egy gyönyörű, befoglalásra szánt unakit ásványomat pedig elnyelte az alattunk húzódó csatorna. Fotó nem készült, sajnáltam a gépemet kivinni az esőbe. Vásárló, de még csak nézelődő is kevés volt, de azért én jól éreztem magam. Jó társaság volt, kedves kézművestársak, barátok, ismerősök, beszélgettünk, megnéztük egymás portékáit, ettünk kürtős kalácsot, és még dolgoztam is. Pénteken nemezeltem, az még nincs kész, nem tudom mutatni, tegnap viszont gyöngyöt fűztem, amit este itthon befejeztem. Íme:


Szerintem szép lett, bár nem vagyok teljesen elégedett vele, de majd a következőnél felhasználom az itt szerzett tapasztalatokat. Ez mindenesetre ilyen, remélem, megtalálja majd a maga gazdáját.

Ma este pedig Ordason lesz a fesztivál zárórendezvénye. Ha nem esik, remélem, tudok mutatni fotókat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése