2009. december 19., szombat

Madárkás szatyor

Elkészült ma végre egy újabb "mindiglegyennáladszatyor". Azért végre, mert aki kérte, karácsonyi ajándéknak szánja, és már régen megrendelte. Lehet, már kicsit aggódik, hogy lesz-e belőle valami, de ha én megígértem, akkor oda is fog érni. Hétfőn elsőbbségi postával utazik a szatyor.


Még Kecelen - már korábbi bejegyzéseimben írtam róla - szeretett volna egy kedves hölgy ilyen szatyrot venni tőlem, de sajnos már a második nap reggelén elfogyott az összes. Vagyis nem sajnos, mert nagyon örültem neki, hogy ilyen kapós volt, azért sajnos, mert neki már nem tudtam adni. Elvitt viszont egy kártyanaptáramat, és a következő héten felhívott, hogy szeretne rendelni két ilyen összecsukhatós szatyrot, csak annyi kívánsága volt, hogy barnás-narancsos színösszeállítású legyen, és az egyiken madárka, a másikon pedig bárányfigura legyen.


Ma elkészült a madárkás, holnap pedig nekiveselkedek a báránykásnak. Kati barátném nagyon aranyos báránykát talált ki és aplikál a papírzsepitartóira, egy kicsit átrajzolva az ő báránykájához hasonló fogja díszíteni a másik szatyrot.
Majd az eredményt megmutatom.

2 megjegyzés:

  1. http://www.varrovilag.hu, most találtam sok táska kellék szerintem elég olcsón.
    Nagyon szépek az újdonságaid.
    Üdvözlet: Kata

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ötletesek a szatyraid és a hozzá készített zsepi tartók.

    VálaszTörlés