2015. június 21., vasárnap

Zölddió-pálinka - avagy: ebből se lesz már beiglitöltelék

A cím első fele annyiban nem pontos, hogy tulajdonképpen nem a zölddióból lesz pálinka, hanem a dió, a pálinka, különböző fűszerek és sok törődés eredményeként megszületik egy finom, fűszeres ital, a zölddió-pálinka vagy -likőr.
Sokan, sokféleképpen készítik, ezért ahány ház, annyi íz. A nálam lévő recept valahonnan a Délvidékről származik, bajai ismerősök közvetítésével jutott hozzám. Évek óta nem készítettem, idén azonban még tavasszal elhatároztam, hogy bizony az augusztusi alkotótáborban ezzel szeretném köszönteni a résztvevőket. Hat hét alatt készül el, éppen időben vagyok...
Akitől a receptet kaptam, elmondta, hogy László-nap (június 27.) környékén van a dió abban az állapotában, amikor alkalmas alapanyagnak. Amikor - ha elvágjuk - már nem tejes a belseje, és halványrózsaszínen látszik benne a dióhéj. Bár van egy hét még László-napig, de a dió bizony már ilyen állapotban van... úgyhogy ma hozzáfogtam.
Aki ivott már belőle és szeretne sajátot, most közkinccsé teszem a receptjét:
szükséges hozzá egy szélesszájú 5 literes üveg, 3 liter pálinka, 30-35 db zölddió és fűszerek.
A leszedett zölddiót mossuk meg, vagdossuk darabokra.


Tegyük bele az üvegbe, öntsük rá a pálinkát, keverjük össze és fedjük be az üveget.

Tegyük lehetőleg meleg, félárnyékos helyre, és naponta megkeverve érleljük a diót 3 hétig a pálinkában. Addigra majdnem fekete lesz.
Három hét után teszünk az üvegbe 75 dkg cukrot (vagy annak megfelelő mézet - ki-ki ízlés szerint, de lehet fele méz-fele cukor változatot is elkövetni) és a következő fűszereket: 6-8 dkg egész fahéjat, 5 dkg szerecsendió-virágot, 5-6 db csillagánizst, 30 db szegfűszeget és kb. egy fél narancs szárított héját.
A cukorral és a fűszerekkel jól összekeverjük a zölddiós pálinkát, és naponta megkeverve újabb 3 hétig érleljük (a keverések után mindig fedjük le az üveget).
A hatodik hét végén valami finom szűrőn, szitába terített ruhán, stb. leszűrjük és üvegekbe töltjük.
Vigyázat! Nagyon finom!
Ha vendég jön és ezzel kínáljuk, egyik szemünk mindig az üvegen legyen... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése