2013. április 6., szombat

Madártej - kicsit másképp

Egy nagy örömömet szeretném megosztani veletek. Már írtam, hogy mostanában elkapott a Tupper-láz, és őszinte csodálattal szemlélem a termékeket, a formájukat, célszerűségüket, és nagy örömmel használom őket.
Nagyon szeretem a madártejet, de nehezen fogok hozzá a sokszor nagyon kevés főzésre szánt időmben, mert pepecs, azaz hosszan tart az elkészítése, sok mosogatnivaló van utána.
Na de most, újabb néhány csodadolog került a konyhámba, és megtanultam madártejet készíteni kb. tíz perc alatt és a végeredmény azonos a hagyományos módon készülttel. Sok fotóval be is mutatom.

 Kell hozzá egy Maxi-mix (magas, hengeres), egy gyorskeverő (átlátszó zöld) és egy csodás anyagból készült UltraPro (hátul zöldben). Ez az Ultra Pro egy különleges likvid kristályból készült, így fagyasztóba is tehető, de egyaránt jó mikrohullámű sütőbe és gáz vagy villanysütőbe is.
A Maxi mixbe beleöntöttem fél liter tejet, 3 tojás sárgáját, 1 evőkanál lisztet, 1 vaníliás cukrot, 1,5 evőkanál porcukrot, a gyorskeverőbe pedig a 3 tojás fehérjét és egy teáskanál porcukrot.

 A Maxi-mixet lezártam, jól összeráztam a bennevalókat, beleöntöttem az edénybe és betettem a mikróba.

 Így nézett ki 4 (!) perc múlva.

 Közben nem egészen 1 perc (!) alatt kemény habot vertem a tojásfehérjékből. (A húsvéti ünnepekre sok süteményt sütöttem, és ez a kis masina nagyon jó szolgálatot tett, teljesen elvarázsolt és a szívemhez nőtt.)

Ennyire keményet.

 Rásimítottam a habot a vaníliás-tejes-tojássárgás masszára. És visszatettem a mikróba 1 (!) percre.

 Így megnőtt az 1 perc alatt a tojáshab.

És csak ki kell kanalazni adagonként az edényből. Ez már tálkában a végeredmény, ami nagyon finomra sikerült.
Értitek már, hogy miért lelkesedek mostanában ezekért az edényekért?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése