Eltelt néhány hét, és egyik nap arra lettünk figyelmesek, hogy a szomszéd melléképülete tetején, a felénk néző oldalon a csatornánál egy kismacska sipákol keservesen. Szólítgattuk, de aztán valahogy bebújt a két ház összeeresztésénél a padlásra. Aztán másnap is, és arra gondoltunk, hátha elpusztult az anyja, nincs ennivalója, és Tamás odatámasztott egy létrát, de megint elbújt a cica, de mindenesetre tettünk föl egy edénybe tejet a csatornába. Szép kis fekete-fehér foltos volt, kormos képpel, olyan mókásan szabálytalanul. Este megint sipákolt, de akkor már két kis árnyékot láttunk a tetőn. És jött a vasárnap. Viszonylag korán felkeltem, kimentem, és akkor már a másik, a tesó nyivákolt a csatornánál. Ott volt még a fal mellett a létra, odatámasztottam, úgy pizsamában felmásztam, és Marcival - mert már a kandúrbandinak van neve - rögtön összebarátkoztunk, hagyta, hogy megfogjam, és lehoztam. Vittem is be rögtön Tamásnak a zsákmányt, persze alig látott még az álomtól, de azt rögtön felfogta, hogy ez a cica nem az, akit két napja csalogatunk. Marci egy szintén fekete-fehér foltos, de szabályos arc-rajzolatú, kis hiúztekintetű, zöldszemű barátságos kiscica. Mikorra kimentünk, már a másik is újra ott volt. Tamás a felvette Marcit az egyik kezébe, a másikba egy darabka májast - a macskák elég nehezen tudnak ennek ellenállni -, és így elindult a létrán felfelé a másikért.
Bizony hiába volt már nálunk a tesó, hiába csábította az udvar, no és a májas, jó tíz percbe telt, mikorra kéznyújtásnyira ért, aztán már jöttek is lefelé...
Azóta megbarátkoztak, nőnek, csibészkednek, túl vannak a féregtelenítésen és az oltásokon is, szóval remélem minden rendben lesz velük.
Ez a fotó az első nap készült:
Ez már egy héttel később egy vacsorafotó:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése