Szépen, csöndesen, baráti és családi körben - szóval a szeretteim között. Nem volt a lakás minden pontja kivikszelve, pormentesítve, a süteményeket is az utolsó pillanatban sütöttem - még szentestére is maradt, de minden kész lett, minden finom volt... és jól éreztük magunkat. Anyu teljesen jól van, jobban, mint amikor októberben bement egy kis "karbantartásra" a kórházba, és szerencsére mindenki más is a szeretteim közül.
Sikerült a munkáim közül is szinte mindent befejezni, most, a két ünnep között pedig végre szabadságon vagyunk, a szerkesztőség zárva, nem is emlékszem rá, hogy az utóbbi 10-15 évben voltam-e egyfolytában egy hétig távol a munkahelyemtől... Hát azért nem emlékszem, mert nem! Igaz, most is majd csütörtökön délelőtt bemegyek, és nyugisan elintézek pár dolgot, amit nem akarok átvinni az új évre.
Addig meg nézünk kifelé a havas kertre innen a meleg cserépkályha mellől, nézzük, ahogy a teraszon a kis kosztosok - rigók, verebek, cinkék és vörösbegy - jóllaknak a kirakott eleségből. A Bogár sem tud betelni azzal, hogy most folyton itthon vagyunk, és mindig akad valaki, aki jöttében-mentében megvakargatja őkelmét. És végre újra leülhettem a kuckómba, és elővettem a gyöngyeim, rongyaim, gyapjúim... Jaj, úgy szeretném, ha most egy kicsit megállna az idő, úgy két-három hétre...
Ha teheted, akkor még vegyél ki pár "lopott" napot! Jót fog tenni!
VálaszTörlés