Rendelésre készült...

ez a kis tartóka - mobilnak, mpakárhánynak, esetleg iPodnak.

Egy más mintával készült tesója elkelt a meskán, a vevő kívánsága az volt, hogy szeretne még egyet, és hogy népitáncos kislánynak lesz. Talán már holnap utazik a megrendelőhöz, és remélem, akinek szánják, annak tetszeni fog.
És hogy ki ne jöjjek a gyakorlatból, napraforgókat varrtam, de most ilyen új fazonú neszesszerekre. Szeretem ezt a mintát, mindig napsütést hoz a varrósarokba (bár most délután esett).

A második fotót csak azért tettem föl, mert azon látszik a halványsárga anyag szép mintája is.

Madaras zsepitartók

Csak jönnek a madarak, jönnek, hol kulcstartóra szállnak, hol zsepitartóra...

Kulcstartók és újabb tartókák

A heti új neszesszereken kívül már olyan régen nem töltöttem fel a meskára semmit, hogy csoda, hogy még valaki betéved a boltomba. Mégis megtörtént. Egy tavaly varrt kulcstartóm még ott árválkodott a virtuális polcon a kongó boltban, ez tetszett meg valakinek, és rendelt hozzá hasonló hármat (gondolom, valami ovis, vagy iskolás tanévzáróra). Elkészültek, már el is vitték őket.

És ha már ilyeneket varrtam, elővettem újra a kékfestőt, és valahogy a Kék Madár fesztiválra készülődés hangulatában varrtam egy újat, egy lélekmadaras kulcstartót.

Olyan pici darabokból van a farka és a szárnya, hogy csak csipesszel tudtam megfogni és a helyére illeszteni a varrás előtt. De nekem nagyon tetszik.
Aztán jött még két tartóka.

Végre sikerült franciacsomót csinálnom, amit eddig valahogy sosem. Vagy kibomlott, vagy úgy összecsomósodott, hogy az nem franciacsomó volt, hanem gubanc. De most megvilágosodtam, és végre már rájöttem, hogyan kell.
A másik pedig a régi gyöngyösvirágos, csak kicsit más formában.

Neszesszerek - új formában

Régóta szerettem volna kipróbálni ennek a formájú neszesszernek a varrását, most eljött ennek is az ideje. Sokkal egyszerűbb a cipzár belevarrása, mint a gömbölyített formájú, ferdepánttal szegett társáé. Úgyhogy, most ennél maradok kicsit, és készítek tolltartót, szemüvegtokot is ezzel a módszerrel.

A díszítése a zöldnek kicsit "Colettes", hiszen fonalvirágot tettem rá, de megtetszett a minta és a technika, és ki akartam próbálni. És ugyanilyen fonalvirággal egy kulcstartó is készült.

Azért az ötletadóé sokkal szebb és egyenletesebb, de azért így elsőre a végeredménnyel a neszesszeren is, és a kulcstartón is alapvetően elégedett vagyok.

Elkészült a könyv

Végre leírhatom ezt is: elkészült a könyv. A szerző éppen tegnap délután telefonált, érdeklődött, hogy áll a munka, és neki is csak annyit mondtam: "most olyat mondok, amit még nem hallott tőlem, készüljön föl rá, és rövid leszek: kész van!

Örömét még azzal fokoztam, hogy délután egy garnitúrát összeszalagoztam, és hazafelé menet a teraszán békésen álldogáló tanárt megleptem az első példánnyal - már hogy el is higgye a hallottakat.
És mostanában nem vállalok újabb könyvet... legalább egy hétig :-))

Egy jeles nap

Ma Anyák Napja volt. Ugyan ez is jeles nap, de én ennek kapcsán egy múlt heti jeles napról írok most.
Anyu múlt pénteken volt 80 éves. És sikerült úgy megszervezni, hogy számos meglepetés érte.
Pár hete utcabéli lánykori barátnéja töltötte szintén a nyolcvanat. Ott nagy a család, három gyerek, számtalan unoka, és állandó jövés-menés van a portájukon. Szóval, ők bográcsos főzőcskét szerveztek a mamának, kapott ajándékokat, összejött a család és még egy hatalmas virágkosarat is kapott az ünnepelt nyolcvan szál gerberából.
Láttam anyun, hogy örült a barátnéja örömének, és nem mondta ugyan, de nagyon szerette volna, ha ő is valami ilyesfajta ünneplésben részesül. Abból is gondoltam, hogy hetente többször elsorolta, hogy "milyen szép volt a Csöpike virága, és mennyien voltak", aztán kis idő múlva, hogy "nem kell ám kislányom nekem semmit se hoznotok". Hát, gondoltam, kicsit megviccelem.
Egész héten estig dolgoztunk, nagyon sok volt a munka, és igyekeztem, hogy esetleg a pénteket szabaddá tudjam tenni. Persze esténként mindig arról beszéltünk, hogy nem nagyon tudok a húsvétra se előkészülni, jó lesz, ha meg tudok főzni, és persze hallgattunk a születésnapról. Amikor már biztos volt, hogy pénteken nem megyek dolgozni, akkor foglaltattam egy helyet egy ismerős étteremben és elkezdtünk szervezni. Anyu akkor már láthatóan nyűgös volt, hogy legalább hozzak kis süteményt, ha átjönnek a szomszédok, meg tudja kínálni őket, és rá volt írna az arcára, hogy "mert velem a kutya se törődik".

Csütörtök estefelé a munka után szokás szerint megérkeztünk anyuékhoz. Apu kérte, hogy vegyek az ő nevében 8 szál gerberát, ezt vittük is, és mivel anyu már napok óta muskátliért esdekelt, hogy ültetne a ház elé, így kapott akkor este tőlünk három tő szép muskátlit, és meg is köszöntöttük a nagy nap előestéjén. És csak úgy mellékesen megjegyeztem, hogy holnap ne főzzön, mert elmegyünk ebédelni. Mivel nagyon kíváncsi volt, azt még elmondtam, hogy hova, de igyekeztem egy szimpla ebédnek feltüntetni.
Aztán eljött a péntek. Délelőtt vittem neki egy csokor gyöngyvirágot a kertemből, újabb köszöntés, hitette, hogy ezzel aztán már tényleg letudva a virág része az ünnepnek. Délután háromnegyed egyre aztán megérkeztünk az étterembe. Ahogy kértem, a hátsó részben volt megterítve az ünnepi asztal, virágcsokorral, gyertyával. Láttam, hogy anyu nagyon örült. Még a pincér is megköszöntötte érkezéskor, aztán, mint jeles ünnepen egy étteremben szokás: először likőr, majd finom leves - szép lassan, ráérősen -, még finomabb frissensültek, közben beszélgetés. Ekkor már Tamással mi is nézegettük az óránkat, érkezni kellett a következő meglepetésnek... és akkor a bejárat felől valami hegedűmuzsika hallatszott...
Anyu kérdezte is, hogy mi ez a zene - ő persze háttal ült -, én meg mondtam: biztos a rádióban új műsor van...
Amikor már csak néhány méterre volt a hegedűszó, akkor már anyu is hátranézett: kedves, drága barátom érkezett a hegedűjével, és húzta anyunak a barna kislányról, meg a legjobb édesanyáról és a piros rózsák beszélgetéséről... Úgy láttam, mintha valami sírás is történt volna a meghatottságtól... Aztán, mikor Zsiga frissebbet húzott, még föl is kértem táncolni. Nem volt ellenére, bár csalt, csak egy helyben mozgatta jobbra-balra magát, de a zsűri elfogadta azért csárdásnak a produkciót.
Amíg a prímás és a többiek pihentek, mintha csak a mosdóba mennék, indultam a következő 'lepetésért. A néhány háznyira lévő cukrászdában elkészült a gyönyörű ünnepi zsúrtorta, gyertyával, rózsadísszel. Beadtam hátul a söntésbe, és miután megint teljesen közömbös arccal leültem az asztalhoz, érkezett a pincér tortástól, közben meggyújtotta rajta a kis tűzijátékot. Anyu csak nézett, egyik ámulatból esett a másikba. Ettünk a finom tortából, nevetgéltünk, beszélgettünk, aztán lassan hazaindultunk... egy kis kitérővel. Még volt egy kis dolgom a virágosnál. Arra hivatkoztam, hogy tegnap nem fizettem kis a muskátlit, még rendezni kell a számlát, de egy perc az egész... és úgy álltam be az autóval, hogy megint háttal legyenek a bejáratnak. A Tamás dolga volt, hogy lefoglalja addig őket. Elrejtettem a 'valamit' a csomagtartóba és irány haza. Aztán hazaérve, amikor már úgy gondolták, hogy vége a napnak, akkor bevittük a nyolcvan szál rózsából készített virágkosarat...
Hát így telt el ez a jeles nap. Tele meglepetéssel, és anyu úgy érezte, az egész világ körülötte forog, mindenki őt ünnepli, és azóta is szinte minden nap elmondja: nagyon szép nap volt, nagyon boldog voltam...
Én is, hogy sikerült úgy megszervezni ezt a napot, hogy minden benne legyen, amit szeretett volna, amit elmesélhet a szomszédoknak, amire sokáig emlékezhet.
Mondtam is neki, hogy ne reménykedjen, minden évben nem szervezünk ilyet, legközelebb a kilencvenediken lesz ilyen felhajtás, úgyhogy addig várjon türelmesen...

Egy ferdeorrú maci és némi gyöngyhorgolás

Ma végre le tudok ülni egy kicsit blogot írni. Már megint eltelt egy hónap, és nem született új bejegyzés. Foltvarrással, nemezeléssel és gyöngyözéssel kapcsolatban nem is igen tudtam volna mit írni, hiszen csak fejben fogalmazódnak új dolgok. Mindössze ez a ferdeorrú kismackó kulcstartó született, mintegy ujjgyakorlatként.

Múlt hét végén lettem kész egy főiskolai filozófia tanár háromkötetes könyvével, ami összesen közel 850 oldal, ebből több mint ötszáz oldalon levéltári dokumentum fénymásolat volt, amelyek közül csak egy-kettő volt alkalmas arra, hogy változatlan formában használjam fel, a többit egyenként meg kellett igazítani, vágni, javítani, szóval megdolgoztam vele, de a végeredménnyel elégedett vagyok - és akik ismernek, tudják, ez mit jelent. Még a körbevágás van hátra, aztán kap a három kötet együtt egy papírszalagot (ha kész lesz teljesen, akkor teszek fel fotót), és mehet a könyvbemutatóra. Szóval, ezzel (és még néhány kisebb kiadvánnyal, valamint a rendes polgári munkámmal) dolgoztam idáig, hétvégéken is, és sokszor hétközben éjjelekig.
Tegnap viszont eljutottam Pestre, a Gyöngytyúktanyára, ahol Dóritól tanultam a gyöngyhorgolás fortélyait. Azt hittem, ma már egy kész karkötőt mutathatok, de sajnos nem. Nem olyan egyszerű, mint amilyennek gondoltam, az első három-négy sort négyszer fejtettem vissza, aztán ahogy haladtam, pár soronként újabb hiba, és újabb fejtés, és milyen érdekes, visszafelé sokkal könnyebben és gyorsabban ment...
Úgyhogy egy kb. 5 cm-es mintával jöttem haza, némi gyönggyel, és sok tudással :-))
Itthon folytatás következik, remélem, lesz mit mutatnom.